Bukarest, szeptember 25./Agerpres/ - Andrea Chiș volt bíró és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) korábbi tagja pénteken bejelentette, hogy az igazságügyi miniszteri tisztségre való jelölése a Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök javasolta új kormányt támogató három párt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ közötti megállapodás eredménye.

Facebook-oldalán Andrea Chiș közölte, hogy váratlanul érte a jelölés, a kijelölt miniszterelnök csütörtökön hívta fel emiatt.

'Azt mondta, hogy én vagyok az a technokrata, akinek jelölésével a koalíció mindhárom alakulata egyetért. Ez a jelölés tehát egy megállapodás eredménye. Nem egy adott párt, és nem is egy kisebbség jelöl, amelyhez anyanyelvemből kifolyólag részben tartozom' - írta Andrea Chiș bejegyzésében.

Hozzátette: elfogadta a jelölést, mert szerinte fontos végrehajtani az igazságszolgáltatási rendszer reformját.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos vezetősége pénteken egyhangúlag jóváhagyta a Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök által előterjesztett kormányprogramot, valamint a párt miniszterjelöltjeinek névsorát - közölte Ionel Bogdan szóvivő.

Az igazságügyi tárca élére Andrea Chiș független jelöltet támogatják a liberálisok. Jelölését a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ is támogatja.
AGERPRES/(RO - szerző: Mihai STOICA, HU szerkesztő: VALKAI Krisztina)

Megtekintések: 63