New York, szeptember 23. /Agerpres/ - Az AGERPRES különtudósítója, Florin Ștefan jelenti: A közösségi médián keresztüli manipuláció olyan veszélyt jelent a demokráciára, amely nem kap kellő figyelmet - jelentette ki szerdán Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.

Beszédében az államfő hangsúlyozta: a demokrácia alapelve, hogy minden embernek egy szavazata van, ezt azonban torzíthatja, ha több ezer hamis felhasználói profil összehangoltan közvetíti ugyanazokat az üzeneteket.

'Ha több ezer hamis használó összehangoltan szólal meg, az egyéni hang elvész a tömegben, és sérül a szólásszabadság' - fogalmazott az elnök.

Nicușor Dan szerint a véleménynyilvánítás és az egyesülés szabadságát veszélyezteti, ha összehangolt trolltámadásokkal hallgattatnak el egy-egy embert, mert a hamis fiókok tömege elrettent másokat attól, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéséhez.

Az államfő beszéde elején méltatta az Egyesült Államok és Románia közötti hosszú baráti kapcsolatot, és kiemelte Washington szerepét a vasfüggöny lebontásában, illetve Románia demokratikus átalakulásának elősegítésében.

Nicușor Dan államfővé választása óta első alkalommal vesz részt az ENSZ Közgyűlésének magas szintű tanácskozásán. AGERPRES/(RO - szerkesztő: Mariana IONESCU; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)

Megtekintések: 89