New York, szeptember 23. /Agerpres/ - Az AGERPRES különtudósítója, Florin Ștefan jelenti: Románia továbbra is kiáll a tengeri biztonság és a hajózás szabadsága mellett a Hormuzi-szorosban, a Fekete-tengeren és más térségekben - jelentette ki szerdán Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Beszédében az államfő hangsúlyozta, hogy folytatni kell a gázai béketerv megvalósítását az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2803-as határozatával összhangban, és haladéktalanul kezelni kell a humanitárius válságot.
Nicușor Dan emlékeztetett arra, hogy Románia a Békétanács keretében támogatást ajánlott fel, és eddig számos beteg, főként gyermekek egészségügyi evakuálásában vett részt. Hangsúlyozta: a Hamász lefegyverzése továbbra is előfeltétele a tartós gázai stabilitásnak.
Az államfő Donald Trump amerikai elnök béketervét nevezte a térség békéjéhez és jólétéhez vezető 'leghitelesebb útnak', és kijelentette, hogy Románia támogatja annak teljes körű megvalósítását. Ugyanakkor aggodalmát fejezte ki a ciszjordániai fejlemények miatt, amelyek szerinte veszélyeztethetik a békefolyamatot.
Iránnal kapcsolatban Nicușor Dan hangsúlyozta: Románia álláspontja szerint Teherán nem juthat atomfegyverhez. Szerinte Iránnak tiszteletben kell tartania az atomsorompó-szerződésből eredő kötelezettségeit és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőrzési előírásait, valamint ismét teljes átláthatóságot kell biztosítania nukleáris programjával kapcsolatban. Hozzátette: elsődlegesen diplomáciai úton kell törekedni egy átfogó, ellenőrizhető és tartós megállapodásra.
'Románia továbbra is támogatja a tengeri biztonságot és az akadálytalan hajózást a Hormuzi-szorosban, a Fekete-tengeren és más térségekben. Ez közös felelősség, és Románia számára is kiemelt ügy' - mondta Nicușor Dan.
Az államfő emlékeztetett, hogy a fekete-tengeri gabonakezdeményezés Oroszország 2023-as egyoldalú kilépése után megszűnt. Szerinte ez arra figyelmeztet, hogy a megállapodásoknak csak akkor van értékük, ha a felek betartják vállalásaikat. AGERPRES/(RO - szerkesztő: Mariana IONESCU; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
- Kategória: Magyar
- Dátum: 2026-09-23 18:09:42
- Fotó: ALEX MICSIK / AGERPRES FOTÓ









