Bukarest, június 16./Agerpres/ - Adrian Veștea kijelölt miniszterelnök az Egységben Romániáért frakció tagjaival folytatott keddi egyeztetése után kijelentette, hogy a parlamenti szavazáskor derül majd ki, számíthat-e a támogatásukra kormánya beiktatásához.

A találkozóról távozó Veșteát többek között arról faggatták az újságírók, hogy sikerült-e megszereznie az Egységben Romániáért frakció támogatását. 'Majd a szavazáskor kiderül' - válaszolt a kijelölt kormányfő, hozzátéve, maga kezdeményezte a megbeszélést, hogy ismertesse elképzeléseit.

Nyilatkozatában Adrian Veștea ismét kitért arra, hogy változatlan formában venné át a Bolojan-kormány programját, és nem tervez olyan intézkedéseket, amelyek költségvetési vonzata veszélybe sodorná az ország vállalásait. 'Tartani kell a költségvetési hiánycélt' - szögezte le, hozzátéve: felkérte Alexandru Nazare jelenlegi ügyvivő pénzügyminisztert, hogy a továbbiakban is vállalja a tárca vezetését. Nazarétól a nap folyamán vár választ a felkérésre.

Az egyeztetésre a szociáldemokrata párti (PSD) Marian Neacșu kíséretében érkező kijelölt miniszterelnök azt is elmondta, hogy nagy felelősséggel kezeli a kormányalakítási megbízást, és mindent megtesz, hogy mielőbb jusson túl az ország a jelenlegi nehéz időszakon.

Adrian Veștea azt is közölte, hogy 'meglehetősen gyakran' egyeztet Nicușor Dan államfővel.

Arra a kérdésre, hogy van-e benne némi feszültség, miután pártja, a Nemzeti Liberális Párt bejelentette, hogy nem támogatja a kormányát, Veștea így reagált: 'Nincs bennem aggodalom, és önök se izguljanak, mert garantálom, hogy senki sem fog kirúgni'. AGERPRES/(RO - szerző: Alina NOVÃCEANU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

Megtekintések: 191