Bukarest, szeptember 27./Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök vasárnap levélben ismertette 16 miniszterjelöltjével a leendő tárcavezetőként rájuk váró feladatokat és megbízatásuk alapelveit.

A miniszterjelölteket hétfőn és kedden hallgatják meg a parlamenti szakbizottságok, a Mureșan-kormány beiktatásáról pedig szerdai együttes ülésén szavaz a képviselőház és a szenátus.

A kijelölt kormányfő vasárnap közölte: azt szeretné, hogy az állampolgárok pontosan tudják, milyen feladatokat vállal a kabinet, és melyek az egyes miniszterek legfontosabb célkitűzései. Valamennyi levél tartalmaz egy közös üzenetet, valamint az adott tárcára szabott megbízást.

A közös üzenetben egy jóléti, modern és igazságos Románia megteremtését nevezte céljának Mureșan, amelyben az állam a polgárokat szolgálja, a kormány pedig feddhetetlenül, átláthatóan és hozzáértéssel dolgozik. 'A változásnak a kormánnyal kell kezdődnie' - hangsúlyozta.

A kijelölt miniszterelnök szerint az új kabinet nehéz bel- és külpolitikai helyzetben venné át az ország irányítását: a romániaiak jelentős áldozatokat hoztak a költségvetési hiány csökkentéséért, miközben az ukrajnai háború, a román légtérbe behatoló drónok és a közel-keleti konfliktus is növeli a megélhetési és vállalati költségeket. Úgy vélte, e kihívások kezeléséhez Románia átfogó reformjára és korszerű, a polgárokat szolgáló államra van szükség.

Mureșan szerint a modern Románia kevesebb bürokráciát és színvonalas közszolgáltatásokat, a jóléti ország pedig azt jelenti, hogy az emberek a munkájukból nemcsak a havi kiadásaikat tudják fedezni, hanem jobban is élhetnek. Az igazságos államban a törvény mindenkire egyformán vonatkozik, a jogérvényesítés pedig nem függhet tisztségtől vagy személyes kapcsolatoktól. Hozzátette, hogy Romániának meg kell védenie polgárait és területét, valamint megbízható uniós és NATO-szövetségesnek kell maradnia.

A kijelölt miniszterelnök ugyanakkor felszólította miniszterjelöltjeit az indokolatlan kiadások lefaragására és a közpénzek takarékos kezelésére. 'Az adók és illetékek az emberek munkájának gyümölcsei, ezért nem pazarolhatjuk el őket' - hangsúlyozta. AGERPRES/(RO - szerző: Cristian LUPAȘCU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

Megtekintések: 100