Craiova, szeptember 24./Agerpres/ - Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön Craiovában kijelentette, hogy amennyiben az államelnök őt bízná meg kormányalakítással, minden parlamenti politikai erővel hajlandó lenne tárgyalni a parlamenti többség kialakítása érdekében.

Craiovában tartott sajtótájékoztatóján megkérdezték tőle, hogy mi lenne az optimális megoldás egy többség kialakításához egy új kormány létrehozása céljából, ha a miniszterelnököt a PSD soraiból jelölnék ki.

Grindeanu azzal érvelt, hogy minden egyes parlamenti párt - még a szélsőségesnek minősítettek mögött is - választók vannak, akik megválasztották a parlamenti képviselőiket. 'Ezért a politikai nézetkülönbségek ellenére is szükséges a párbeszéd az ország fontos ügyeiben' - szögezte le.

Kiemelte, hogy az őszi parlamenti időszak kezdete óta a törvényeket vagy teljes konszenzus mellett, vagy a Szociáldemokrata Párt és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), vagy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az AUR szavazataival fogadták el, tehát parlamenti szinten számos együttműködés zajlott a törvényhozók között.

'És azok, akik ilyen vagy olyan módon beskatulyáznak másokat, elfelejtik megemlíteni, hogy milyen megállapodásokat kötnek a parlamentben' - hangsúlyozta.

Hozzátette, hogy egy erős kormányhoz átlátszó, nyílt többségre van szükség, nem pedig 'rejtett', titkos szavazatokon alapuló együttműködésre. 'Tárgyalnék tehát mindenkivel. És az egyeztetések után meglátjuk, milyen többség alakul ki' - szögezte le a PSD elnöke.
AGERPRES/(RO - szerző: Cristina MATEI, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)

Megtekintések: 94