Bukarest, szeptember 22. /Agerpres/ - Miközben a politikusok tárgyalási fordulókban mérik az időt, a gazdaság számára minden elvesztegetett hét magasabb kamatokat, elhalasztott beruházásokat, redőnyüket lehúzó vállalkozásokat és kivándorló munkavállalókat jelent - írta kedden a Facebook-oldalán Adrian Negrescu.
A gazdasági tanácsadó bejegyzése szerint a politikai bizonytalanság elhúzódása tovább növeli a már amúgy is gyengén teljesítő román gazdaság kockázatait. A stabilitást pedig egy többségi vagy egy parlamenti támogatással működő kisebbségi kormány teremthetné meg - írta a közgazdász.
Negrescu emlékeztetett arra, hogy idén a becslések szerint 0,1 és 1,2 százalék közötti gazdasági növekedés várható, miközben az első negyedévben 1,7 százalékkal zsugorodott a gazdaság. Szerinte a beruházások reálértéken akár 6 százalékkal is csökkenhetnek.
A szakértő arra számít, hogy az infláció az év végére is csak 6-7 százalékra mérséklődik, a jegybanki alapkamat pedig 6,5 százalékon marad. Becslése szerint a tízéves állampapírok hozama 7-8 százalékra emelkedhet, az euró árfolyama elérheti az 5,40 lejt, a költségvetési hiány pedig a GDP 6 százaléka fölött maradhat.
A Frames elemzésére hivatkozva arra is emlékeztetett, hogy az első félévben 3855 vállalkozás vált fizetésképtelenné, ami nyolcéves csúcs. 'A reálgazdaság már a politikai patthelyzet előtt is nehéz helyzetben volt, a kormányválság azonban meghosszabbítja és súlyosbítja ezeket a problémákat' - szögezte le bejegyzésében.
Negrescu szerint a legsúlyosabb veszély nem a gyenge GDP-növekedés, hanem Románia államadósság-besorolásának esetleges rontása. Saját becslése szerint már meghaladja az 50 százalékot annak kockázata, hogy Románia a következő 6-12 hónapban a befektetésre nem ajánlott, úgynevezett bóvli kategóriába kerül.
A gazdasági tanácsadó hangsúlyozta, hogy egy leminősítés után az állam, a bankok és a vállalatok is drágábban jutnának forráshoz, a befektetésre ajánlott besorolás visszaszerzése pedig évekig tarthatna. AGERPRES/(RO - szerkesztő: Andreea MARINESCU; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
- Kategória: Magyar
- Dátum: 2026-09-22 11:28:37
- Fotó: Adrian Negrescu / Facebook










