Chișinău, augusztus 28. - Az Agerpres különtudósítója, Daniela Malache jelenti: Románia a cernavodai atomerőmű leállása miatt kialakult energiahiány ellenére is folytatja Moldova villamosenergia-ellátásának támogatását - jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtök este Chișinăuban.
Az elnök sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Románia, a Moldovai Köztársaság, Ukrajna és Bulgária összekapcsolt regionális energiapiacot alkot, amelyen belül elosztják a rendelkezésre álló villamos energiát. Kiemelte, hogy Bulgária számottevő energiatárolási kapacitással rendelkezik.
Nicușor Dan azt is elmondta, hogy a hidrológusok becslése alapján két-három hét múlva már elegendő víz állhat rendelkezésre a cernavodai erőmű legalább egyik reaktorának újraindításához.
Az államfő jelenleg nagyon csekélynek tartja annak kockázatát, hogy az energiahiány miatt ipari fogyasztókat kelljen lekapcsolni a hálózatról. Meggyőződése szerint Románia átvészeli a következő heteket.
Nicușor Dan ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy több fontos energetikai beruházás nem készült el határidőre. Véleménye szerint ezek megvalósításával egy éven belül jelentősen javulhat Románia energiaellátásának helyzete. AGERPRES/(RO - szerző: Georgiana TÃNÃSESCU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
- Kategória: Magyar
- Dátum: 2026-08-28 09:26:24
- Fotó: CRISTIAN NISTOR / AGERPRES-FOTÓ










