Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.

Grindeanu sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a PSD több hónapos belső vita után döntött az Ilie Bolojan vezette kormányból való kilépésről, és az erről tartott pártszavazáson az ötezer résztvevő csaknem 98 százaléka támogatta az irányváltást.

A pártelnök rámutatott, Mureșan még a PSD-vel való egyeztetés előtt jelezte, hogy az előző kabinet politikáját kívánja folytatni. Ez vezetett ahhoz, hogy a szociáldemokraták vezetősége a leendő kormány elutasításáról döntött. 'Ha tárgyalni akar velünk, mondja el, miként építené be kormányprogramjába a PSD által Sinaián elfogadott tízpontos javaslatcsomagot' - jelentette ki Grindeanu.

Hozzátette, hogy Mureșan miniszterelnökké jelölése óta még azt sem jelezte, hogy fontolóra venné a szociáldemokraták indítványait.

A PSD elnöke azt is sérelmezte, hogy a kijelölt miniszterelnök múlt csütörtöktől többször is sértő kijelentéseket tett pártjáról.

'Azért szavaztuk meg a bizalmatlansági indítványt, mert Románia rossz irányba haladt. Most valaki ugyanennek az irányvonalnak a folytatásához kéri a PSD szavazatait, anélkül, hogy legalább megfontolná a párt javaslatait' - fogalmazott.

Grindeanu végül megjegyezte: Mureșan politikai pályafutása során szerinte csak abban a két hónapban nem támadta a PSD-t, amikor a két párt közös listán indult az európai parlamenti választásokon. AGERPRES/(RO - szerző: Dana PICIU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

Megtekintések: 97