Bukarest, augusztus 17. /Agerpres/ - A parlament joga eldönteni, hogyan szankcionálja az érdekellentét miatt elmarasztalt köztisztségviselőket - indokolta hétfőn az alkotmánybíróság a feddhetetlenségi törvénnyel kapcsolatos határozatát.
A testület közleménye szerint az alkotmánybírák többségi szavazattal megállapították, hogy alkotmányosak a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) beadványában kifogásolt rendelkezések.
Az egyik kifogásolt előírás szerint a törvény hatálybalépésétől számított 30 napon belül automatikusan megszűnik a tisztségük vagy mandátumuk azoknak, akiknél a jogszabály hatálybalépése előtt jogerősen összeférhetetlenséget vagy érdekellentétet állapítottak meg, és a végleges döntéstől még nem telt el három év.
A másik rendelkezés szerint a jogerős bírósági döntés napján vagy a feddhetetlenségi ügynökség (ANI) jelentésének jogerőre emelkedésekor megszűnik a tisztségük vagy mandátumuk azoknak, akiknél a törvény hatálybalépése után állapítanak meg összeférhetetlenséget vagy érdekellentétet.
Az alkotmánybíróság indoklása szerint az érdekellentétek szankcionálása a parlament mérlegelési jogkörébe tartozik, és a szabályok időbeli alkalmazása az elfogadott átmeneti rendelkezéseken keresztül nem sérti az alkotmány 15. cikkének 2. bekezdését, amely tiltja a törvények visszamenőleges hatályát.
Az USR álláspontja szerint a törvénybe bevezetett módosítás Dominic Fritz pártelnököt célozza, akinél korábban jogerősen érdekellentétet állapítottak meg, és emiatt elveszítheti temesvári polgármesteri tisztségét.
Dominic Fritz az alkotmánybíróság hétfői döntése után a Facebook-oldalán közölte, hogy a testület 'a megakadályozása helyett legitimált egy brutális hatalmi visszaélést'.
Bejegyzése szerint a törvény kihirdetését követő 30 napon belül megszűnik a polgármesteri megbízatása olyan ügyek miatt, amelyek a jogszabály hatálybalépése előtt történtek. Ez szerinte visszamenőleges szankció, amit tilt az alkotmány. 'Az alkotmány 15. cikkét, amely szerint a törvények csak a jövőre nézve rendelkeznek, hétfőn az én esetemben felfüggesztették. Ma velem történt meg. Holnap bárkivel megtörténhet' - írta bejegyzésében. AGERPRES/(RO - szerző: Mihai STOICA; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
- Kategória: Magyar
- Dátum: 2026-08-17 19:05:33










