Bukarest, augusztus 17./Agerpres/ - A legfelsőbb bíróság az Elena-Simina Tănăsescu alkotmánybírósági elnök és Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök közötti találkozó körülményeinek teljes körű tisztázását követelte hétfőn, és 'az ügy súlyosságával arányos intézményi következményeket' sürgetett.

A Lia Savonea vezette legfelsőbb bíróság közleménye szerint az eddigi magyarázatok nem oszlatták el a közvéleményben és az igazságszolgáltatásban felmerült aggályokat.

A testület különösen súlyosnak tartja a helyzetet, hangsúlyozva, hogy az alkotmánybíróságnak egyebek mellett olyan alkotmányos természetű jogvitában kell döntenie, amelyet Bolojan kezdeményezett, Tănăsescu pedig bíróként részt vesz az ügy elbírálásában. 'Az alkotmánybírónak nemcsak függetlennek és pártatlannak kell lennie, hanem egyértelműen távol kell tartania magát minden olyan helyzettől, amely valamelyik fél befolyásának vagy a hozzá való közelségnek akár a látszatát is keltheti' - hangsúlyozták a közleményben.

E szerint a találkozó körülményeit is tisztázni kell, tekintve, hogy nem valamelyik képviselt intézmény székhelye szolgált a helyszínéül, és a nyilvánosan elérhető információk alapján előzetesen nem jelentették be.

Ha az alkotmánybíróság vezetőjének magatartása jogos kételyeket vet fel a pártatlanságát illetően, a tisztséggel járó felelősség megköveteli a megfelelő következmények vállalását, hogy a testület későbbi döntéseinek hitelességéhez ne férhessen kétség - áll még a közleményben.

Médiaértesülések szerint Elena-Simina Tănăsescu alkotmánybírósági elnök Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel találkozott pénteken Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.

Az alkotmánybíróság vasárnap azt közölte, hogy a testület elnöke kizárólag az intézmény megfelelő működésével kapcsolatos igazgatási és szervezési kérdésekről egyeztet a végrehajtó hatalom képviselőivel.

Simina Tănăsescu szombaton 'határozottan és kategorikusan' visszautasított minden olyan feltételezést, amely szerint a törvényes kereteken kívül egyeztetne folyamatban lévő ügyekről. AGERPRES/(RO - szerző: Eusebi MANOLACHE; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

Megtekintések: 177