Bukarest, augusztus 15./Agerpres/ - Az alkotmánybíróság szombaton közölte, hogy a testület elnöke, Simina Tănăsescu 'határozottan és kategorikusan' visszautasít minden olyan feltételezést, amely szerint a törvényes kereteken kívül egyeztetnének folyamatban lévő ügyekről.
Az alkotmánybíróság ezzel azokra a sajtóértesülésekre reagált, amelyek szerint Ilie Bolojan ügyvivő kormányfőnek és Simina Tănăsescu alkotmánybírósági elnöknek volt egy nyilvánosan be nem jelentett megbeszélése Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában három nappal azelőtt, hogy az alkotmánybíróság folytatná az új feddhetetlenségi törvény elleni beadványok tárgyalását.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD-) képviselő egy péntek esti Facebook-bejegyzésben magyarázatot kért az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Bolojan és Tănăsescu találkozójára. 'Az Európai Unió melyik jogállamában történhet még meg ilyesmi? Románia egyre veszélyesebben távolodik a törvények tiszteletben tartásától, a hatalmi ágak szétválasztásának elvétől és az alapvető állami intézmények függetlenségének tiszteletben tartásától' - fogalmazott.
Fifor szerint hivatalosan tisztázni kell, ki kezdeményezte a találkozót, miért ebben az időpontban és helyszínen tartották, valamint hogy szóba került-e ezen a feddhetetlenségi törvény ügye. 'Nem tudjuk, miről tárgyaltak, és nem is szabad találgatásokba bocsátkozni. Éppen ezért van szükség magyarázatra' - vélte a PSD politikusa.
Bejegyzésében emlékeztetett arra, hogy a feddhetetlenségi törvényt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) 27 szenátora, valamint Nicușor Dan államfő is megtámadta az alkotmánybíróságon. Fifor szerint aggályokat vet fel, hogy a PNL elnöke találkozott az alkotmánybíróság elnökével a párt egyik vezetőjének irodájában. 'Az intézmények függetlenségének és pártatlanságának láthatónak, hitelesnek és minden észszerű gyanún felül állónak kell lennie' - hangsúlyozta a képviselő.
Az alkotmánybíróság augusztus 17-én, hétfőn folytatja az integritási szabályokat módosító törvénnyel kapcsolatos beadványok elbírálását.
Az államfő beadványa szerint a jogszabály több ponton sérti az alkotmányos normákat és elveket.
Nicușor Dan elsősorban azt kifogásolja, hogy a jogszabály a házastársakon túl azokat a személyeket is vagyon- és érdekeltségi nyilatkozat benyújtására kötelezi, akik 'a házassághoz hasonló kapcsolatban' élnek a köztisztségviselővel. Az elnöki hivatal szerint ez a megfogalmazás pontatlan és kiszámíthatatlan, mivel a törvény nem rögzít olyan objektív szempontokat - mint az együttélés időtartama, a közös háztartás vagy a gazdasági függőség -, amelyek alapján egyértelműen meghatározható lenne egy ilyen viszony. A beadvány szerint a pontatlan megfogalmazás azért is problémás, mert az előírás megszegése bírságokat vonhat maga után. Az elnöki hivatal szerint egy büntetéssel járó jogszabály nem bízhatja sem az érintett köztisztségviselőre, sem az ellenőrző hatóságra annak mérlegelését, hogy egy magánéleti viszony élettársi kapcsolatnak minősül-e vagy sem. AGERPRES/(RO - szerző: Mihai STOICA; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
- Kategória: Magyar
- Dátum: 2026-08-15 16:06:21









