Bukarest, augusztus 13. /Agerpres/ - Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök és a képviselőház elnöke csütörtökön kijelentette, hogy nőnének az esélyei az új közalkalmazotti bértörvény mielőbbi elfogadásának, ha teljes jogkörrel rendelkező kormány alakulna.

A parlamentben nyilatkozó Grindeanut Radu Burnete elnöki tanácsadó azon kijelentésére reagáltatták az újságírók, miszerint az közalkalmazotti bértörvény tervezete akár évekig is megrekedhet, ha most nem fogadják el.

A szociáldemokrata politikus azt válaszolta, hogy részben egyetért Brunetevel, mert ha most, amikor a törvény elfogadása az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt mérföldkő, amelynek nem teljesítése esetében Románia jelentős uniós pénzösszeget veszít, nem fogadják el, nehezebb lesz más, nem kényszerítő körülmények között megtenni ezt. 'Ha azonban teljes jogkörrel rendelkező kormány alakulna, nőnének az esélyei a bértörvény mielőbbi elfogadásának. Romániának pedig új bértörvényre van szüksége' - tette hozzá.

Emlékeztetett, hogy legutóbb 2017-ben fogadott el bértörvényt Románia, és azt a Szociáldemokrata Párt (PSD) készítette elő.

Arra a kérdésre, hogy miért nem fogadták el korábban az új bértörvényt, amikor a PSD még kormányon volt, Grindeanu azt válaszolta, hogy a 3. kifizetési kérelembe az új nyugdíjtörvény és az új egységes bértörvény közül csak az egyik fért bele. Előbbire esett a választás, mert könnyebb volt elfogadni, és ezzel teljesíteni a mérföldkövet a kérelem benyújtásához. A bértörvény esetében fennállt a veszélye annak, hogy nem zárják le időben a mérföldkövet, ami a kifizetés elmaradásához vezethetett volna - magyarázta.

Ugyanakkor hozzátette, hogy a helyzet jobban alakulhatott volna, ha Florin Manole marad a munkaügyi minisztérium élén, mivel más volt a hozzáállása a szociális partnerekkel folytatott egyeztetések során. A jelenlegi ügyvivő munkaügyi miniszterrel például a szakszervezetek nagy része elutasítja a dialógust - érvelt Grindeanu.

A szociáldemokrata politikus szerint az ügyvivő miniszternek hiányzik a képessége arra, hogy leüljön a partnerekkel és érdemi párbeszédet folytasson. 'Úgy tűnik, ez jelenleg az egyik oka annak, hogy nincs még elfogadott bértörvény' - fogalmazott Grindeanu. AGERPRES/(RO - szerző: Daniel FLOREA, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)

Megtekintések: 121