Bukarest, augusztus 8. /Agerpres/ - Szombaton 1 óra körül befejeződött a második uszály elsüllyesztése a Duna vízhozamának részleges elterelését célzó beavatkozás keretében - közölte a Facebook-oldalán a Román Vízügyi Igazgatóság (ANAR).

A művelet összesen 11 órát tartott, átlagosan mintegy öt órát vett igénybe egy-egy uszály elsüllyesztése.

Az ANAR tájékoztatása szerint az első két uszályt a Bala-ág bejáratától mintegy 500 méterre süllyesztették el. Szombaton a másik két uszály leeresztésével folytatják a munkát, amelyeket feljebb, a sodrás irányához képest ferdén helyeznek el. A négy uszály együtt két olyan mesterséges torlaszt alkot majd, amelyek a vízhozam egy részét az atomerőmű hűtővizét biztosító Duna-ág felé terelik.

A Duna vízhozama jelenleg a másodpercenkénti 1400 köbméteres minimum körül stagnál, és az előrejelzések szerint augusztus 13-áig ezen a szinten marad, majd enyhén emelkedni kezd. A szakemberek szerint ez a Duna magyarországi szakaszán mért vízhozam-növekedés hatása, amely a felső vízgyűjtőterületen, Ausztriában korábban hullott csapadékból kialakult árhullám levonulásának köszönhető.

Csernavodánál szombaton 222 centiméter volt a Duna vízállása, 4 centiméterrel alacsonyabb, mint pénteken. Az ANAR szerint a következő napokban a térségben stagnálás várható, keddtől pedig mintegy 229 centiméteres vízszintre számítanak a szakemberek. AGERPRES/(RO - szerkesztő: Mihaela DICU; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)

Megtekintések: 312