Bukarest, augusztus 5. /Agerpres/ - Dragoș Pîslaru szerint az Európai Bizottság már a keddi szenátusi szavazás előtt figyelmeztette a kormányt, hogy ha a parlament elfogadja az energiaágazat dekarbonizációjáról szóló törvénytervezethez benyújtott módosításokat, Románia veszélybe sodorja az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalt mérföldköveket.

Az európai projektekért és beruházásokért felelős ügyvivő miniszter szerdán a Digi24-nek nyilatkozva elmondta, hogy a kormány még a szenátusi szavazás előtt továbbította az Európai Bizottságnak a módosítások szövegét véleményezésre.

Pîslaru szerint az Európai Bizottság 'feketén-fehéren kijelentette', hogy az egyik módosítás elfogadása sérti a másoddik kifizetési kérelem dekarbonizációról szóló mérföldkövét, és érinti a villamosenergia-piac reformjáról szóló mérföldkövet is, amely szerint a széntüzelésű erőműveket be kell zárni. 'Mindezt mi már tudtuk, mert nem állt szándékunkban további hőerműveket bezárni' - jelentette ki, hozzátéve, hogy a szavazás előtt is figyelmeztették erre a Szociáldemokrata Pártot (PSD).

A miniszter szerint a szociáldemokraták tisztában voltak a módosító javaslat elfogadásának következményeivel, a kormányfő és az államelnöki hivatal is figyelmeztette őket ezekre.

Emlékeztetett, hogy a PSD-sek korábban egyetértettek a dekarbonizációs folyamattal, de most hirtelen változtattak álláspontjukon, és minden figyelmeztetés és érvelés ellenére megszavazták a módosító javaslatot a szenátus plénumában. 'Most azt kockáztatjuk, hogy nem hagyják jóvá a további kifizetési kérelmeinket, és még visszamenőleg is fizetnünk kell' - magyarázta a miniszter.

A szenátus kedden elfogadta az energiaágazat dekarbonizációjáról szóló törvénytervezetet.

A jogszabályba bekerült a Szociáldemokrata Párt módosítása, amely szerint a lignit- és feketekőszén-tüzelésű hőerőműveket csak hasonló új áramtermelő kapacitások megépítése és üzembe helyezése után lehet fokozatosan kivonni a termelésből.

A tervezetet 73 támogató szavazattal fogadták el, 42 szenátor tartózkodott, nyolcan nem szavaztak.

A PSD szenátusi frakcióvezetője, Daniel Zamfir szerint a módosításra azért volt szükség, mert Románia a háború és az energiaválság időszakában nem engedheti meg magának, hogy úgy zárjon be széntüzelésű hőerőműveket, hogy semmit nem állít a helyükbe. A politikus élesen bírálta Cristian Ghineát és Virgil Popescut, amiért az országos helyreállítási tervbe (PNRR) belefoglalták ezeknek a létesítményeknek a bezárását 2026. augusztus 31-éig.

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök válaszában kijelentette, hogy a PSD módosítása nem oldja meg a problémát, viszont veszélybe sodorhatja a PNRR egyik lezárt mérföldkövét. Szerinte a széntüzelésű hőerőművek egy részét idén ősszel amúgy sem lehet bezárni, mert nincs mivel pótolni őket, de ha a parlament utólag módosít egy kipipáltnak jelentett vállalást, Románia újabb uniós szankciókat kockáztat.

Bolojan hangsúlyozta, hogy a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elmaradása önmagában is forrásvesztésekkel járhat, de a jogszabály módosítása további gondokat okozhat a következő kifizetési kérelmeknél. AGERPRES/(RO - szerkesztő: Nicoleta BÃNCIULEA, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)

Megtekintések: 163