Bukarest, július 6./Agerpres/ - Románia az ankarai NATO-csúcson a szövetség keleti szárnyának védelmét erősítő további beruházásokat fog szorgalmazni - jelentette ki az Anita Anand kanadai külügyminiszterrel közös hétfői sajtótájékoztatóján Oana Țoiu.

A román diplomácia vezetője elmondta, hogy Románia a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) által meghatározott célokat képviseli majd Törökországban. Ezeknek megfelelően a keleti szárny és a tengeri biztonságának növelését szorgalmazza, valamint újból megerősíti a kollektív védelem melletti elkötelezettségét.

Țoiu hangsúlyozta: Románia érdeke, hogy a határainál zajló háború fenntartható és tartós békével érjen véget. Hozzátette, hogy az ankarai csúcstalálkozón a hibrid fenyegetésekről is tárgyalnak.

A külügyminiszter kiemelte a keleti szárny védelmét erősítő további beruházások jelentőségét, és közölte, hogy erről fog beszélni a tagállamok külügy- és védelmi minisztereinek ankarai találkozóján is.

'Nagyon fontos az ankarai csúcstalálkozó az 5. cikk és a kollektív biztonság melletti közös elkötelezettség megerősítése szempontjából' - mondta Oana Țoiu. AGERPRES/(RO - szerző: Irinela VIȘAN; szerkesztő: Florin MARIN; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)

Megtekintések: 419