Bukarest, június 22./Agerpres/ - Adrian Veștea kijelölt miniszterelnök hétfő este kijelentette, az ország valódi problémája jelenleg a polgárok és az állam közötti bizalmi válság, és kormánya ennek a bizalomnak az újjáépítését tekinti fő feladatának.
A két ház együttes ülésén mondott beszédében Veștea hangsúlyozta, hogy nehéz időszakon megy keresztül Románia, komoly gazdasági kihívásokkal és évek óta halmozódó társadalmi feszültségekkel kell szembenézni egy instabil és kockázatokkal teli nemzetközi környezetben. Mindezeken túl azonban szerinte a valódi problémát a bizalmi válság jelenti. 'A polgárok és az állam közötti bizalom hiánya, az az egyre elterjedtebb meggyőződés, hogy a szabályok nem mindenkire vonatkoznak egyformán. És ami a legfájdalmasabb: sok ember úgy érzi, hogy a jövőjét már nem tudja itthon felépíteni' - fogalmazott.
A kijelölt kormányfő szerint nem tehetséges emberekből, erőforrásokból vagy lehetőségekből van hiány, hanem a bizalom hiányzik, és kormányának az lesz a fő küldetése, hogy munkával, komolysággal, párbeszéddel és eredményekkel építse újra ezt a bizalmat. 'Mert a bizalmat nem kérni kell, hanem nap mint nap ki kell érdemelni a tetteinkkel' - jelentette ki.
Rámutatott arra is, hogy Romániának sürgősen stabilitásra és teljes jogkörű kormányra van szüksége, mert minden egyes másodperc, amelyet egy ilyen kormány nélkül tölt, 'katasztrófát' jelent az ország számára.
Felszólalásában a kijelölt miniszterelnök azt is kijelentette, hogy tiszteletben fogja tartani a parlamentet, mert hisz az intézmények közötti párbeszédben és az államhatalmi ágak egyensúlyában.
Azt is hangsúlyozta, hogy kormányának legfontosabb prioritása a gazdasági stabilitás lesz. Ígérete szerint folytatni fogják az állami beruházásokat, támogatják a román vállalkozásokat, megőrzik az adórendszer kiszámíthatóságát. 'Azt szeretnénk, hogy a gazdasági fejlődés végre az emberek jólétében is megmutatkozzon, ne csak a statisztikákban' - nyomatékosította Adrian Veștea.
AGERPRES/(RO - szerző: Irinela VIȘAN; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
Parlament/Veștea: A legnagyobb problémánk a bizalmi válság; kormányom ennek a bizalomnak az újjáépítését tekinti fő feladatának

Conţinutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Informaţiile transmise pe www.agerpres.ro pot fi preluate, în conformitate cu legislaţia aplicabilă, în limita a 500 de semne. Detalii în secţiunea Condiţii de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactaţi Direcţia Marketing - marketing@agerpres.ro.
Alte știri din categorie
Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet. A jogszabályjavaslatot 84 támogató és 18 ellenszavazattal, négy tartózkodás mellett fogadta el
Grindeanu a Mureșannal való esetleges egyeztetésről: Építse be kormányprogramjába a PSD Sinaián elfogadott javaslatait
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfo
Ügyészségi források: őrizetbe vette a DIICOT Călin Georgescut
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanús&
AUR-tiltakozás a képviselőház plenáris ülésén: 'Állítsátok le a politikai rendőrséget!'
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt. George Simion pártelnök ez
Kelemen Hunor: A korábbi koalíció együtt maradt pártjainak nincs parlamenti többségük; az RMDSZ hamarosan dönt
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk. Közölte azt is, hogy az RMDSZ folytatja az egyeztetéseket a Nemzeti L
Mureșan: A PSD jelenlegi vezetősége nem érdekelt a politikai válság megoldásában
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában, amit szerinte az is jelez, hogy a párt még a kormányprogram megismerése és az é
Nagykövetség: Călin Georgescu nem tagja a Máltai Lovagrendnek; nem állítottak ki igazolványt a nevére
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére. A nagykövetség azután adott ki közleményt, hogy a szervezett bűnözés &eacu
PNL: A PSD döntése elmélyíti és meghosszabbítja a politikai válságot; manipulatív érvekkel utasítják el a Mureșan-kormányt
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) a politikai válság elmélyítése és elnyújtása mellett döntött azzal, hogy nem támogatja a Siegfried Mureșan vezette kormány beiktatását - közölte hétfőn a Nemzeti Liberális P&aacu









