Bukarest, június 22./Agerpres/ - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion hétfőn kijelentette, hogy a Veștea-kormány nem kapja meg pártja parlamenti frakcióinak szavazatait a beiktatási szavazáson.
'Ha szavazás lesz, ez a kormány nem kapja meg az AUR parlamenti képviselőinek és szenátorainak támogatását' - mondta a politikus, hozzátéve, hogy a voksoláskor az alakulat törvényhozói kivonulnak a teremből.
Sajtótájékoztatóján Simion azt is közölte, hogy este 8 óráig várják a pártszékházban a kijelölt miniszterelnököt, mert készen állnak hozzájárulni a konszenzus és a megbékélés megteremtésére irányuló erőfeszítésekhez. Ezúttal azonban érveket és terveinek ismertetését várják Veșteától, nem érik be azzal, hogy az AUR hazafiságára apellál. 'Mi valóban hazafias párt vagyunk, és erről bizonyságot is tudunk tenni, de ehhez érvekkel kell meggyőzni bennünket' - fogalmazott. Emellett elmondása szerint várják Nicușor Dan államfőtől is, hogy tisztázza a párttal kapcsolatos álláspontját, 'mondja ki, hogy jók-e vagy sem az AUR szavazatai, amelyekre oly nagy szükség van jelenleg', illetve hogy továbbra is szélsőséges pártnak tartja-e az AUR-t.
Simion szerint 'különféle politikai szereplők' több AUR-os képviselőt és szenátort is megpróbáltak rávenni arra, hogy támogassák a kormány beiktatását, különféle pozíciók vagy előnyök felajánlásával. 'De az AUR-ban nincsenek árulók' - szögezte le.
Az AUR elnöke ugyanakkor azt javasolta Veșteának, hogy vagy adja vissza a kormányalakítási megbízást, vagy kérje a beiktatási szavazás elhalasztását, mert a jelenlegi állás szerint kabinete nem kapja meg a legalább 233 támogató voksot.
Simion szerint 'nemzeti megbékélésre' van szükség a politikai válság megoldására, és pártja nyitott a párbeszédre. Hozzátette, a következő lépésekről a Veșteával folytatandó egyeztetés, illetve az államfő álláspontja függvényében döntenek. 'Minket nem a tisztségek érdekelnek, hanem az, hogy Románia talpra álljon' - nyomatékosította. AGERPRES/(RO - szerző: Cătălina MATEI; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
FRISSÍTVE/Simion bejelentette, hogy az AUR nem szavazza meg a Veștea-kormányt, de este 8-ig egyeztetésre várja Veșteát

Conţinutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Informaţiile transmise pe www.agerpres.ro pot fi preluate, în conformitate cu legislaţia aplicabilă, în limita a 500 de semne. Detalii în secţiunea Condiţii de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactaţi Direcţia Marketing - marketing@agerpres.ro.
Alte știri din categorie
Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet. A jogszabályjavaslatot 84 támogató és 18 ellenszavazattal, négy tartózkodás mellett fogadta el
Grindeanu a Mureșannal való esetleges egyeztetésről: Építse be kormányprogramjába a PSD Sinaián elfogadott javaslatait
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfo
Ügyészségi források: őrizetbe vette a DIICOT Călin Georgescut
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanús&
AUR-tiltakozás a képviselőház plenáris ülésén: 'Állítsátok le a politikai rendőrséget!'
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt. George Simion pártelnök ez
Kelemen Hunor: A korábbi koalíció együtt maradt pártjainak nincs parlamenti többségük; az RMDSZ hamarosan dönt
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk. Közölte azt is, hogy az RMDSZ folytatja az egyeztetéseket a Nemzeti L
Mureșan: A PSD jelenlegi vezetősége nem érdekelt a politikai válság megoldásában
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában, amit szerinte az is jelez, hogy a párt még a kormányprogram megismerése és az é
Nagykövetség: Călin Georgescu nem tagja a Máltai Lovagrendnek; nem állítottak ki igazolványt a nevére
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére. A nagykövetség azután adott ki közleményt, hogy a szervezett bűnözés &eacu
PNL: A PSD döntése elmélyíti és meghosszabbítja a politikai válságot; manipulatív érvekkel utasítják el a Mureșan-kormányt
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) a politikai válság elmélyítése és elnyújtása mellett döntött azzal, hogy nem támogatja a Siegfried Mureșan vezette kormány beiktatását - közölte hétfőn a Nemzeti Liberális P&aacu









