Bukarest, szeptember 21. /Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök akkor is a parlament elé terjeszti kormányprogramját és miniszterjelöltjeinek listáját, ha előzetesen nem sikerül megszereznie a parlamenti többség támogatását.
A politikus hétfőn az RFI Romániának nyilatkozva elmondta, hogy ezt egyrészt alkotmányos kötelességének tartja, másrészt így nyilvánosan bemutathatja reformprogramját, és az is kiderül majd, hogyan szavaznak az egyes parlamenti frakciók.
Mureșan szerint a szavazás a Szociáldemokrata Pártot (PSD) is egyértelmű állásfoglalásra kényszeríti arról, hogy támogat-e egy Európa-barát kormányt, vagy a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) együtt ellenzékben marad.
Arról is beszélt, hogy habozás nélkül elfogadta a Nicușor Dan részéről érkező felkérést. Közlése szerint csak javasolt az államfőnek, hogy egyeztessenek a kormányalakítás következő lépéseiről, és tárgyalni fognak, miután az elnök hazatér New York-i útjáról.
A kijelölt miniszterelnök elmondta, csak a kormány teljes névsorát fogja nyilvánosságra hozni, előzetesen nem jelenti be az egyes miniszterjelölteket. Nem zárta ki párton kívüli szakértők bevonását sem, de tervei szerint a tárcák többségét pártpolitikusok vezetnék. AGERPRES/(RO - szerző: Irinela VIȘAN; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
- Kategória: Magyar
- Dátum: 2026-09-21 11:42:55
- Fotó: GRIGORE POPESCU / AGERPRES FOTÓ










