Bukarest, július 29./Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a kórházi álláshelyek felszabadításáról elfogadott memorandum a romániai egészségügyi intézmények valós helyzetét szem előtt tartó két kritériumon alapul.

Bolojan a kormány kedd esti rendkívüli ülése után elmondta: a kabinet a memorandum második változatát fogadta el. Az első változat lényegében összesítette az ország valamennyi kórházának igényeit, majd bizonyos csökkentési arányokat alkalmazva tett javaslatot a felszabadítandó álláshelyek számára. Az ügyvivő miniszterelnök közlése szerint a kórházak összesen 26 ezer álláshely felszabadítását kérték, miközben jelenleg több mint 190 ezren dolgoznak ezekben az intézményekben. Ezért azt kérte az egészségügyi minisztériumtól, hogy a memorandum átdolgozásakor két, a kórházak tényleges helyzetét tükröző kritériumot vegyen figyelembe.

Az első kritérium a személyi jellegű kiadásoknak a kórház teljes költségvetésén belüli aránya volt. Azok az intézmények, amelyeknél ez az arány alacsonyabb, több álláshelyet kaptak, mert van pénzügyi mozgásterük személyzeti kiadásaik növelésére. Azoknál a kórházaknál viszont, amelyek költségvetésük 85-90 százalékát bérekre fordítják, csökkentették a jóváhagyott álláshelyek számát. 'Ilyen esetben a kórház gyakorlatilag már nem a betegekért, hanem kizárólag az alkalmazottakért működik, mert nem marad pénze gyógyszerekre, vizsgálatokra vagy a kórházi fertőzések elleni védekezésre' - fogalmazott Bolojan.

A második kritérium a kórházi ágyak kihasználtsága volt. Minél magasabb volt egy intézmény ágykihasználtsága, annál több álláshelyet kapott. A kormányfő szerint ugyanis ez azt jelzi, hogy az adott kórház szolgáltatásai, szakterületei és az ellátás minősége megfelelnek a lakosság igényeinek, az ágykapacitást pedig észszerűen használják ki.

Bolojan rámutatott, hogy a személyzet létszámát az engedélyezett ágyszám alapján határozzák meg. Ha azonban az ágykihasználtság 50 százalék alatti - amint ez több mint 150 kórház esetében tapasztalható -, az azt mutatja, hogy az intézmény nem felel meg a térség betegei szükségleteinek, miközben jelentős erőforrásokat emészt fel.

A kedden elfogadott memorandum 6850 egészségügyi álláshely felszabadítását hagyta jóvá. Az első változathoz képest mintegy kétezer álláshelyet átcsoportosítottak a megyeszékhelyeken és az egyetemi központokban működő kórházakhoz, valamint azokhoz az intézményekhez, amelyek magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtanak, és jelenleg különösen nagy betegforgalommal szembesülnek - magyarázta Ilie Bolojan. AGERPRES/(RO - szerző: Daniel FLOREA; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

Megtekintések: 316