Bukarest, július 29./Agerpres/ - Július 30-tól nyugat felől egy fokozatosan erősödő hőhullám éri el Romániát, amely várhatóan augusztus 3-6. között tetőzik - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az ANM Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben emlékeztettek, hogy az elmúlt években is előfordultak hőséghullámok augusztusban. 2024. augusztus 14-én Zimniceán 41,1 Celsius-fokot mértek, 2017. augusztus 6-án Calafaton 42,2 fokig, 2012. augusztus 7-én pedig Giurgiuban 43,5 fokig emelkedett a hőmérséklet.
Az ANM szerint a következő napokban Európa nagy részén tartósan magas lesz a légnyomás és kevés csapadék várható. Ezzel egyidejűleg egy észak-afrikai eredetű, rendkívül meleg légtömeg áramlik a kontinens déli, középső és délkeleti térségei fölé.
A trópusi légtömeg beáramlásával a hét végéig Románia területének nagy részén kánikula lesz. Ez először a Bánságban és a Körösvidéken lesz érezhető, ahol csütörtökön 35-36, pénteken pedig 37-38, helyenként akár 39 Celsius-fokos csúcshőmérsékletre is számítani lehet.
A hétvégén az ország nyugati részén nem változik számottevően a hőmérséklet, és helyenként Máramarosban, Erdélyben, valamint Olténiában, elszórtan pedig Munténiában és Moldvában is 35 fok körüli értékek várhatók.
Az ország nyugati területein augusztus 6-áig 38-39 fok körüli maximumokra lehet számítani, ezt követően pedig nagy valószínűséggel enyhül a hőség. Az ország déli részén azonban csak augusztus 3-tól fokozódik a kánikula és a hőterhelés, és akár augusztus 9-éig is eltarthat.
Bejegyzésükben a meteorológusok arra is felhívták a figyelmet, hogy az idei július eddig nem hozott extrém meleget, kevés napon haladta meg a csúcshőmérséklet a 35 fokot. Így az országos júliusi középhőmérséklet 27-éig 20,2 Celsius-fok volt, 0,1 fokkal alacsonyabb az 1991-2020-as sokéves átlagnál. Ezzel szemben 2025-ben 1,7, 2024-ben 3,2, 2023-ban pedig 1,5 fokos pozitív eltérést jegyeztek - magyarázták. AGERPRES/(RO - szerző: Andreea MARINESCU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
- Kategória: Magyar
- Dátum: 2026-07-29 09:16:59
- Fotó: CRISTIAN NISTOR / AGERPRES-FOTÓ










