Bukarest, július 28./Agerpres/ - A Románia légterében lelőtt drónokért Oroszországot terheli a felelősség, és Bukarest nem tűri el az ilyen incidenseket - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Oana Țoiu ügyvivő külügyminiszter.
'Ugyanazt kell üzennünk Oroszországnak, amit tegnap is közöltünk: övék a drón, övék a felelősség, Románia pedig ezt nem fogadja el' - fogalmazott.
Az ügyvivő tárcavezető szerint Románia egyértelmű és határozott álláspontot képviselt az ügyben. Emlékeztetett, hogy bekérették a külügyminisztériumba Oroszország bukaresti nagykövetét, akinek megmutatták a román légtérben nemrég lelőtt három drón egyikének darabjait, valamint az eszköz orosz eredetét igazoló vizsgálat eredményeit.
Țoiu szerint teljes mértékben indokolt volt a román diplomácia fellépése. Hozzátette, Bukarest - akárcsak Oroszország konstancai főkonzulátusának bezárásakor - most is hasonló válaszintézkedésekre számít Moszkva részéről.
'Emlékeztetek a NATO képviselőinek reakcióira is: a szövetség ismét megerősítette, hogy a hét minden napján, a nap 24 órájában támogat bennünket, Románia pedig nem bocsátja alku tárgyává a határait, és nem engedi meg légterének jogellenes megsértését. Ez Románia álláspontja és egyben a NATO közös álláspontja is' - jelentette ki.
Az ügyvivő külügyminiszter elmondta, hogy Románia az elmúlt időszakban következetesen szorgalmazta és továbbra is sürgeti az elrettentő és védelmi képességek megerősítését. Ez kiterjed a légvédelemre és a tengeri biztonságra, valamint a polgári és katonai együttműködésre is.
Beszámolója szerint az ankarai NATO-csúcstalálkozón Románia, Törökország és Bulgária védelmi miniszterei megállapodást írtak alá a fekete-tengeri katonai együttműködés elmélyítéséről. A már zajló aknamentesítés mellett a kezdeményezést kiterjesztik a kritikus infrastruktúra védelmére is. 'Románia számára ez különösen fontos az energetikai infrastruktúra szempontjából' - mondta Țoiu.
A miniszter a szövetségesi szolidaritásról is beszélt, az Olaszország által nyújtott támogatást említve példaként. Felidézte, hogy a galaci drónincidens után Olaszország négy Eurofighter Typhoon vadászgépet, valamint 180 katonát és kisegítő személyzetet vezényelt Romániába. 'Most egy F-16-os vadászgép román pilótája lőtte le a drónt, de azt is tudjuk, hogy az Eurofighterek is felszálltak a drón követésére és a légtér védelmére' - magyarázta az ügyvivő tárcavezető. AGERPRES/(RO - szerző: Oana GHIȚÃ; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
- Kategória: Magyar
- Dátum: 2026-07-28 14:16:18
- Fotó: ANGELO BREZOIANU / AGERPRES-FOTÓ










