Bukarest, július 28./Agerpres/ - Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az oktatásban és egészségügyben dolgozók fizetésével kapcsolatos jelentős nézeteltérések miatt a következő két hétben nincs reális esély a közalkalmazotti bértörvény tervezetének elfogadására.
A Digi24-nek hétfő este nyilatkozó politikus elmondta, hogy az egészségügyben néhány napon belül megoldás születhet, mert intenzív tárgyalások folynak, amelyeken Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter is részt vesz. Az oktatásban azonban szerinte komoly problémák vannak, és jelenleg nem lát kiutat a patthelyzetből. 'Bármennyire is jó szándékúak a törvénytervezetet kidolgozói, nem fogadhatjuk el, hogy az oktatásban dolgozók jövedelme csökkenjen' - jelentette ki, hozzátéve: nem lehet olyan új bértörvényt elfogadni, amellyel a két nagy rendszer, az oktatás és az egészségügy veszít.
Az RMDSZ elnöke a tervezet költségvetési vonzatára is felhívta a figyelmet. Emlékeztetett, hogy az elnöki hivatal kezdeményezésére aláírt pártközi megállapodás szerint eredetileg 8 milliárd lejjel növelték volna jövőre a közalkalmazotti bérkeretet, jelenleg azonban már 12,1 milliárd lejről tárgyalnak.
Kelemen szerint továbbra sincs válasz arra, miből fedeznék a 4 milliárd lejes különbözetet. Hangsúlyozta, hogy az RMDSZ a beruházások megvágását nem tudja elfogadni, az elbocsátások nehezen kezelhetők és fogadhatók el, az adóemelést pedig kizártnak tartja.
A Sanitas Szakszervezeti Szövetség sztrájkjáról az RMDSZ elnöke azt mondta: reméli, hogy a munkabeszüntetést elhalasztják, mivel a tárgyalások folytatódnak, és a törvénytervezetet még nem véglegesítették. AGERPRES/(RO - szerző: Oana Mălina NEGREA; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
- Kategória: Magyar
- Dátum: 2026-07-28 08:53:24
- Fotó: GRIGORE POPESCU / AGERPRES FOTÓ










