Bukarest, július 19./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) összesíti a szakszervezeteknek az új bértörvénytervezettel kapcsolatos módosító javaslatait, amelyeket még a parlamenti vita előtt megvitatnak a kormánykoalíció többi pártjával - jelentette ki vasárnap Florin Manole PSD-s képviselő.
A volt munkaügyi miniszter szerint a szakszervezetek egyik legfontosabb követelése, hogy a bérezési referenciaértéket a minimálbérhez kössék, így a közszférában senki ne kereshessen a minimálbérnél kevesebbet.
Hozzátette, hogy a szakszervezeteknek több olyan módosító javaslatuk is van, amelyek alig terhelnék meg a költségvetést, vagy egyáltalán nem járnának többletkiadással. Ezek egyike, hogy a katonai és rendvédelmi oktatási intézmények tanulóinak járó illetmény maradjon a májusban közzétett törvénytervezetben szereplő szinten. 'Ösztönöznünk kell a pályára lépést, ezért ezeket a bérszorzókat nem kell csökkenteni, hanem a májusi tervezetben szereplő szinten kell tartani' - mondta a volt munkaügyi miniszter a szakszervezeti szövetségekkel folytatott egyeztetések után.
A képviselő szerint a szakszervezetek arra is felhívták a figyelmet, hogy jelentős különbségek vannak a központi és a helyi közigazgatásban dolgozók bére között, továbbá arra, hogy a saját bevételeikből működő intézmények egyre nehezebben tudják megtartani a szakképzett munkaerőt.
Az egészségügyet illetően Manole közölte, hogy elemzik a törvénytervezet hatását az egyes foglalkozási csoportokra. A szakszervezetek attól tartanak, hogy egyes dolgozók jövedelme csökkenhet, ezért garanciát kérnek arra, hogy az átmeneti kompenzációs juttatásokat későbbi jogszabályokkal nem vonják meg.
A PSD politikusa ugyanakkor jelezte, hogy vannak olyan tevékenységi területek is, ahol a szakszervezetek kedvezően fogadták a tervezetet. Ilyennek nevezte a központi közigazgatást és a kulturális szféra egy részét.
Manole hangsúlyozta, hogy a PSD nem saját módosító indítványokat dolgoz ki, hanem az érintett szakmai csoportok képviselőinek javaslatait terjeszti elő. 'Azoktól vesszük át a módosító javaslatokat, akikre ez a törvény vonatkozik: rendőröktől, pedagógusoktól, orvosoktól, ápolóktól és más szakmai csoportoktól' - fogalmazott.
Arra a kérdésre, hogy a PSD támogatja-e a törvénytervezet jelenlegi változatát, a képviselő azt válaszolta, hogy a szociáldemokraták a jogszabály végleges szövegének ismeretében döntenek majd erről. 'Senki sem várhatja el tőlünk, hogy megszavazzunk rossz törvényeket. Egy jó törvénynek eleget kell tennie az Európai Bizottság elvárásainak, vagyis igazságosabbá kell tennie a bérrendszert. Az EB ugyanakkor soha nem kérte a munkavállalók jövedelmének csökkentését' - jelentette ki Florin Manole.
Hozzátette: a szakszervezetekkel folytatott egyeztetések a végéhez közelednek, a következő időszakban már csak a parlamenti apparátus képviselőivel tartanak egy utolsó konzultációs fordulót. AGERPRES/(RO - szerző: Mihai Simionescu; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
- Kategória: Magyar
- Dátum: 2026-07-19 17:23:27
- Fotó: GRIGORE POPESCU / AGERPRES-FOTÓ










