Tallinn, július 14./Agerpres/ - Románia nyolc másik országgal együtt kérte az Európai Uniótól, csökkentse azoknak a sportszervezeteknek a támogatását, amelyek ismét lehetővé teszik az orosz és fehérorosz sportolók részvételét a nemzetközi versenyeken - közölte kedden a Reuters az észt kulturális minisztérium bejelentésére hivatkozva.

A nemzedékek közötti egyenlőségért, ifjúságért, kultúráért és sportért felelős uniós biztosnak, Glenn Micallefnek címzett javaslat olyan jelentős sportszervezetekre is kiterjed, mint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a Nemzetközi Úszó- és Vízilabda-szövetség (World Aquatics) vagy a Nemzetközi Vívószövetség.

A Reuters szerint ez az eddigi legerőteljesebb közös uniós fellépés annak érdekében, hogy az EU pénzügyi támogatásain keresztül nyomást gyakoroljanak a nemzetközi sportszervezetekre az orosz és fehérorosz sportolók visszatérésének ügyében. A kezdeményezés ugyanakkor az európai kormányok és az olimpiai mozgalom közötti konfliktus lehetőségét is felveti a 2028-as Los Angeles-i olimpia előtt - írják.

A NOB, a World Aquatics és a Nemzetközi Vívószövetség egyelőre nem reagált a Reuters megkeresésére. A NOB végrehajtó bizottsága július 7-én ideiglenesen feloldotta az Orosz Olimpiai Bizottság felfüggesztését, és közölte, hogy az orosz sportolókkal szemben korábban alkalmazott korlátozások már nincsenek érvényben.

A kilenc európai ország - Észtország, Dánia, Finnország, Lettország, Litvánia, Hollandia, Lengyelország, Románia és Svédország - kezdeményezte, hogy ezeket a sportszervezeteket zárják ki az EU Erasmus+ programjából és más uniós támogatási programokból. Közös levelükben hangsúlyozták, hogy az emberi jogok tisztelete, a jogállamiság és a nemzetek közötti békés kapcsolatok a nemzetközi sport és az olimpiai mozgalom alapelvei közé tartoznak.

A levél aláírói szerint az orosz és fehérorosz sportolók visszaengedése a versenyekre figyelmen kívül hagyja az ukrán sportolók helyzetét, akik a kitelepítések, a lerombolt sportlétesítmények vagy a katonai szolgálatuk miatt nem tudnak azonos feltételek mellett készülni. 'Minden olyan állítás, amely szerint a sport elválasztható a politikától, üres szólamnak hat, hiszen ártatlan ukránok ezrei vesztették életüket, míg az orosz, valamint a fehérorosz rezsim továbbra is politikai célokra használja fel a sportot' - áll a nyilatkozatban. AGERPRES/(RO - szerző: Mircea LAZARONIU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

Megtekintések: 285