Bukarest, július 9./Agerpres/ - Raed Arafat csütörtökön megerősítette, hogy a katonai ügyészek zárolták a vagyonát, beleértve a bankszámláit is, abban az ügyben, amelyben több személlyel együtt őt is csempészéssel gyanúsítják egy Nagy-Britanniából beszerzett helikopter ügyében.
A Facebookra feltöltött videófelvételen a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) vezetője kijelentette, hogy látva a média reakcióját, kénytelen magyarázatot adni arra a szerda éjszaka közölt, kiszivárgott információkra hivatkozó hírre, miszerint 'Arafat doktor számláit zárolták, vagyonát lefoglalták'.
'Ez valóban megtörtént tegnap, a katonai ügyész kezdeményezésére, aki mindkét ügyet vizsgálja: az egyik a helikoptercsempészés ügye - nem lehet nem mosolyogni, amikor erről beszélünk -, a másik pedig a fiktív alkalmazások ügye. Csak éppen nem fiktívek. Most a nap témájára fogok koncentrálni, vagyis a vagyon lefoglalására és a számlák zárolására' - fogalmazott Arafat.
A DSU vezetője szerint a katonai ügyészek az ügyben vizsgált mind a 17 személy, valamint három nagy cég (az Omniasig, az Airbus Románia és az Aon Románia) vagyonát és számláit zárolták, tehát nem csupán róla van szó, amint ahogy a sajtó állította.
A felvételhez csatolt szövegben Arafat hangsúlyozta, hogy az ügyészek által elrendelt eljárásnak nincs konkrét indoklása, sérti a jogállamiság elveit, és fellebbezni fog ellene a bíróságon. Annál is inkább, mivel nem vett részt azokban a tevékenységekben, amelyek az állítólagos kárt okozták. A gyanú kizárólag azza az áfával kapcsolatos, amelyet egy állami intézménynek kötelessége volt kifizetni szintén az államnak - magyarázta.
'Ugyanakkor követelni fogom azok felelősségre vonását, akik - akár háttéralkuk miatt, akár olyan érdekcsoportok képviselőiként, amelyek célja a lejáratásom -, úgy döntöttek, hogy az állami intézményeket eszközként használják fel törvénytelen és a közérdektől eltérő célokra' - hangsúlyozta még Arafat.
A bukaresti katonai ügyészség folyó év áprilisában beidézte a DSU vezetőjét, és közölték vele, hogy büntetőeljárás zajlik ellene.
A bukaresti katonai ügyészség akkori közleménye szerint 17 személy ellen folytatnak büntetőeljárást csempészet miatt a Nagy-Britanniából beszerzett helikopter ügyében. A gyanú szerint az érintettek társtettesként, bűnsegédként vagy felbujtóként vettek részt abban, hogy a légi járművet az áfafizetés megkerülésével hozták be Romániába.
Az ügy előzménye, hogy 2016. június 2-án a Légirendészeti Főfelügyelőség Moldovai Köztársaságban SMURD-küldetést teljesítő helikoptere Haragîș térségében lezuhant. A balesetben a fedélzeten tartózkodó négy ember életét vesztette, a helikopter pedig teljesen megsemmisült. A CASCO-biztosítás alapján a biztosító vagy pénzbeli kártérítést fizethetett volna, vagy egy hasonló felszereltségű másik helikopterrel pótolhatta volna a megsemmisült gépet.
A felek végül az utóbbi megoldás mellett döntöttek, és 2017 novemberében a Légirendészeti Főfelügyelőség átvette az új helikoptert Guernsey szigetén. Ez a brit fennhatóság alá tartozó terület kívül esik az Európai Unió áfaövezetén, ezért a helikopter romániai használatba vételéhez vámeljárásra, valamint a kapcsolódó adóterhek kifizetésére lett volna szükség.
A nyomozás megállapította, hogy a helikoptert ezeknek a formaságoknak a teljesítése nélkül hozták be az országba, és nem fizették ki a vámnál esedékes, 4.435.269 lej értékű áfát. Az ügyészség szerint ezzel kár érte az állami költségvetést, miközben a biztosító jogtalan előnyhöz jutott.
A vádhatóság közleménye szerint megalapozott a gyanú, hogy a kár rendezésében részt vevő személyek lehetővé tették a biztosító számára kötelezettsége teljesítését egy olyan helikopter átadásával, amelyre nem alkalmazták a szükséges vámeljárást.
AGERPRES/(RO - szerző: Eusebi MANOLACHE; HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)
- Kategória: Magyar
- Dátum: 2026-07-09 19:44:46










