Bukarest, június 30./Agerpres/ - Nicușor Dan kedden kijelentette: a pártvezetők nem keresték meg, hogy közvetítőként lépjen fel a kormányalakítási patthelyzetben. Az államfő hozzátette, hogy szükség esetén kész bekapcsolódni a tárgyalásokba, de jelenleg nem érzi úgy, hogy ezzel segítene.

Nicușor Dant egy sajtóeseményen arról kérdezték, hogy fog-e ismét egyeztetni a pártokkal a Cotroceni-palotában az új kormány megalakításáról. 'Ha szükség van rá, megtehetem. Nyilván bármit megteszek, amire szükség van, de most nem érzem úgy, hogy segítenék vele' - nyilatkozta az államfő.

Kijelentette, hogy eddig egyetlen pártvezető sem kérte fel közvetítésre. Azt is leszögezte, hogy nem szab feltételeket a miniszterelnök-jelölt nevesítése előtt. 'Ha a pártvezetők (...) azt mondják, hogy a miniszterelnök-jelöltjük össze tud gyűjteni 233 támogató szavazatot, a következő pillanatban kormányalakítással bízom meg' - magyarázta.

Nicușor Dan szerint a pártok közötti egyeztetések a bevonása nélkül is folytatódhatnak. 'Ez egy folyamat. Én végig Bukarestben leszek. Nem mondtam, hogy mostantól két hónapig nem teszek semmit. De jelenleg nem érzem úgy, hogy be kellene avatkoznom' - mondta az államfő.

Kijelentette, hogy fontos lenne minél gyorsabban beiktatni egy kormányt. 'Ez egyáltalán nem szerencsés helyzet, mert sok energiát veszítünk olyan ügyekre, amelyeket egy teljes jogkörű kormánnyal sokkal gyorsabban megoldanánk. Jó lenne mielőbb kormányt alakítani, de ha ez nem történik meg, Románia továbbra is működni fog' - jelentette ki. AGERPRES/(RO - szerző: Alina NOVÃCEANU; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)

Megtekintések: 120