Bukarest, június 29./Agerpres/ - Petrișor Peiu hétfőn kijelentette, hogy a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormáytöbbségről, így a szociáldemokrata Marian Neacșuval is, akit 'kiegyensúlyozott partnernek' nevezett.

Az AUR szenátusi frakcióvezetője a parlamentben nyilatkozott a sajtónak. Kifejtette, hogy pártja számára a tárgyalókészségen túl a politikai célok az elsődlegesek.

Elmondta, hogy a kormányalakítás most Nicușor Danon múlik, de az államfő korábban kizárta az AUR-t a parlamenti többségből. 'Az államfő húzta meg azt a vörös vonalat, hogy az AUR-t nem lehet bevonni az egyeztetésekbe, és nem lehet figyelembe venni a parlamenti többség kialakításakor, ezért neki kellene elsőként lebontania ezt az akadályt' - jelentette ki.

Peiu hozzátette: az alkotmány egyetlen előírása sem hatalmazza fel Nicușor Dant arra, hogy kizárjon egy pártot a kormányalakítási tárgyalásokból. Szerinte ezzel az államfő túllép a hatáskörén, amiért akár a felfüggesztése is kezdeményezhető.

A politikust arról is kérdezték, hogy ha a bizalmatlansági indítványt az AUR még együtt nyújtotta be a Szociáldemokrata Párttal (PSD), most miért nem támogatnának egy Grindeanu-kormányt. Peiu kijelentette: az AUR akkor nem Sorin Grindeanu személyére szavazott, hanem csatlakozott egy bizalmatlansági indítványhoz, amit a párt a szociáldemokratáktól függetlenül is kezdeményezett volna. 'Az már más kérdés, hogy a PSD hozzánk hasonlóan úgy látta: a Bolojan-kormány nem abba az irányba vezeti az országot, amerre kellene' - jegyezte meg.

A frakcióvezető emlékeztetett: az AUR már a bizalmatlansági indítvány benyújtása előtt közölte, hogy nincs szövetségben a PSD-vel, és nem törekszik parlamenti többség kialakítására a szociáldemokratákkal. 'Most sem szavazunk meg semmilyen Grindeanu-kormányt. Nem Grindeanu személyével van gond. A probléma (...) a kormányprogram. A Bolojan-kormányt azért buktattuk meg, mert nem értettünk egyet kormánya programjával' - fogalmazott Petrișor Peiu. AGERPRES/(RO - szerző: Dana PICIU; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)

Megtekintések: 182