Bukarest, június 21./Agerpres/ - Nem maradhat a Nemzeti Liberális Párt (PNL) tagja, aki elárulja az alakulatot, és a kulisszák mögött ellene dolgozik - jelentette ki Ilie Bolojan a PNL vasárnapi kongresszusán mondott beszédében.
A pártelnök szerint a PNL-nek lengőajtói kell hogy legyenek, amelyek mindkét irányba nyitva állnak: azok számára is, akik csatlakozni szeretnének a párthoz, és azok számára is, akik távozni akarnak. Aki elárulja az alakulatot, és a kulisszák mögött ellene dolgozik, nem maradhat a PNL tagja. 'Ma nem zárunk ki senkit, nem lesz leszámolás, de azt kérjük, hogy válasszanak. Mindenki eldöntheti, hogy a párt irányvonalát követi, és tiszteletben tartja a döntéseit, vagy pedig - ha van benne becsület - benyújtja a lemondását. A komoly emberek így járnak el' - fogalmazott.
A kongresszus összehívását a kialakult válsághelyzet indokolta - hangsúlyozta Bolojan, aki szerint az alakulatnak el kell döntenie, hogy milyen irányt követ a továbbiakban, és milyen jövőképet kínál Romániának.
A pártelnök beszélt arról is, hogy a PNL-nek nincs oka szégyenkezni a kormányzati munkája miatt. Szerinte a párt rendkívül nehéz helyzetben vállalta a kormányzást, tisztában volt azzal, hogy a költségvetési egyensúly helyreállítása társadalmi és politikai áldozatokkal jár, mégsem menekült el a felelősség elől. 'Ha a költségvetést egy beteghez hasonlítanám, akkor tavaly nyáron egy kómában lévő költségvetést vettünk át, és egy gyógyulófélben lévő beteget hagyunk magunk után. Igaz, a kezelés nem volt könnyű, olyakor fájdalmas is volt. Megértem sokaknak az elégedetlenségét, és hálás vagyok nekik a türelmükért' - fogalmazott Ilie Bolojan. AGERPRES/(RO - szerző: Alina NOVÃCEANU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
PNL-kongresszus/Bolojan: Aki elárulja a pártot, és a kulisszák mögött ellene dolgozik, nem maradhat a PNL tagja

Conţinutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Informaţiile transmise pe www.agerpres.ro pot fi preluate, în conformitate cu legislaţia aplicabilă, în limita a 500 de semne. Detalii în secţiunea Condiţii de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactaţi Direcţia Marketing - marketing@agerpres.ro.
Alte știri din categorie
Halálra gázolt a vonat egy férfit Nagyszebenben
Nagyszeben, szeptember 22./Agerpres/ - Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat - közölte a Szeben megyei rendőrség. Az első vizsgálatok szerint a baleset a Máramaros utca közelében, a 200-as vasúti fővonal 6+
Tíz személy előzetes letartóztatását kérik az ügyészek a múlt heti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt. Az ügyészség közleménye
Siegfried Mureșan: Nem adom vissza a kormányalakítási megbízást
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását. 'Hogy adnám
Peiu (AUR): Ha Grindeanu meghív bennünket, elmegyünk tárgyalni vele
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle - jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Szenátus: folytatódnak az alkotmányossági bizottság vizsgálatai; Bolojan és Tănăsescu újabb meghívást kapott
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - Sem Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, sem Simina Tănăsescu alkotmánybírósági elnök nem jelent meg kedden a szenátus alkotmányossági bizottságának meghallgatásán. A testület a két tisztségviselő augusztus 14-i parlamenti tal&aa
Siegfried Mureșan szerda reggel egyeztet az RMDSZ-szel a kormányprogramról
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - Siegfried Mureșan szerda reggel tárgyal a kormányprogramról az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakcióival. A kijelölt miniszterelnök keddi Facebook-bejegyzése szerint az egyeztetés 8 óra 30 perckor kezdődik. Mureșan kedde
INSCOP: a romániaiak 86,1 százaléka áremelkedésre számít a következő hat hónapban
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak - derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Elutasította a törvényszék Călin Georgescu előzetes letartóztatását; szabadlábon, hatósági felügyelet alatt védekezhet
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A bukaresti törvényszék egyik bírája elutasította kedden a Călin Georgescu előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészségi indítványt, és 60 napos hatósági felügyeletet rendelt el a volt államfőjelöltte









