Bukarest, június 21./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) megmutatta, hogy másként is lehet kormányozni Romániában, ezért most 'minden oldalról és minden eszközzel' támadják - jelentette ki Ilie Bolojan a PNL vasárnapi rendkívüli kongresszusán.

Az elnökjelölti programját ismertető beszédében kifejtette, hogy miniszterelnökként kihúzta Romániát abból a 'mocsárból, amelybe a Ciolacu-kormány süllyesztette', és hatékonyabban tudott volna kormányozni, ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem 'húzta volna be a kéziféket'.

Bolojan elmondta, hogy a PNL kezdetben esélyt adott a koalíciónak, és abban bízott, hogy a közös kormányzás alapja a tisztelet, illetve a Románia számára fontos intézkedések megvalósítása lesz. Szerinte a PSD akkor buktatta meg a kormányt, amikor a kabinet világos szabályokat vezetett be, és veszélyeztette a szociáldemokraták klientúráját.

'Nem lehet a hazugsággal, a felelősség elől való meneküléssel és Románia érdekeinek semmibevételével partnerséget kötni' - fogalmazott a PNL elnöke.

Bolojan szerint a PSD úgy nyújtott be bizalmatlansági indítványt egy rendkívül nehéz helyzetben, hogy utána nem kínált megoldást, és nem vállalt felelősséget a kormány bukásából következő politikai válságért.

Szerinte a PNL bebizonyította, hogy Romániában lehet másként is kormányozni: a közpénzek felelős kezelésével, pazarlás és 'arrogancia' nélkül, az embereknek igazat mondva, mindenkire egyformán érvényes szabályokkal.

Bolojan szerint sokan összeesküvés-elméletekkel próbálják magyarázni, hogy a népszerűtlen intézkedések ellenére nőtt a PNL támogatottsága. De valójában az történt, hogy a választók jelentős része megértette: a liberálisok nem kormányoztak tökéletesen, de tisztességesen jártak el, nem hazudtak, és 'kihúzták Romániát abból a mocsárból', amelybe a Ciolacu-kormány süllyesztette az országot.

'A PNL elnöke arról is beszélt, hogy pártja 'brutális ostrom' alatt áll, mivel felbolygatta a 'rendszert', privilégiumokat nyirbált meg, és egy teljesen más kormányzási modellt mutatott fel.

Szerinte a bizalmatlansági indítvány benyújtásakor a szociáldemokraták arra számítottak, hogy a PNL megyei szervezeteinek vezetői elárulják a pártot, és tisztségekért vagy más személyes előnyökért cserébe elfogadják, hogy a PSD 'uszályába kerüljenek'. Hangsúlyozta: büszke a pártjára, mert szerinte a PNL nem árulta el az értékeit, és ellenállt a támadásoknak.

A pártelnök megköszönte liberális kollégáinak az ellenállást és a következetességet. 'Így kell kinéznie egy pártnak!' - üzente Bolojan. AGERPRES/(RO - szerző: Alina NOVÃCEANU; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)

Megtekintések: 539