Bukarest, június 21./Agerpres/ - Ilie Bolojan a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vasárnapi kongresszusán kijelentette, hogy a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) és az RMDSZ-szel közösen egy 'tisztességes és átlátható' konstrukciót kínálnak Románia kormányzására.
Beszédében a PNL elnöke egy pártok közötti megállapodásra is javaslatot tett. 'Ha a nemzeti érdek valóban nem csupán a hatalom megszerzésére használt üres szólam, akkor Románia érdekében kössünk egy hat hónapra szóló paktumot, amelyben a lehető legvilágosabban rögzítjük, hogy a deficiteket észszerű szinten kell tartanunk' - jelentette ki.
Hozzátette, a racionálisan gondolkodó pártok megértik, hogy a következő kormánynak meg kell valósítania az országos helyreállítási terv (PNRR) elmaradt beruházásait, ellenkező esetben eurómilliárdoktól esik el az ország. Hasonlóan fontos az energiaárak csökkentése a gazdaság versenyképességének növeléséért, illetve annak tudatosítása, hogy amíg nem nő a termelékenység, nem lehet emelni a béreket.
Ha ezeket a célkitűzéseket az összes párt nyíltan felvállalja, sikerrel teljesíthetők, akár a Szociáldemokrata Párt, akár a PNL-USR-RMDSZ alakít kisebbségi kormányt. 'Ehhez azonban felelősségvállalásra és az ország iránti egyértelmű elkötelezettségre van szükség. Nem születik ugyanis tartós megoldás abból, ha ránk kényszerítenek egy hazug partnert, vagy megpróbálják szétverni a PNL-t' - fogalmazott.
Bolojan szerint az elmúlt napok csatái elsősorban nem személyi ellentétekről, pártideológiákról vagy gazdaságpolitikai elképzelésekről szóltak, hanem a hazugság elleni harcról: a felelősségvállalás és a megfutamodás, valamint a polgárok iránti tisztelet és a megvetés közötti küzdelemről.AGERPRES/(RO - szerző: Alina NOVÃCEANU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
PNL-kongresszus/Bolojan: A PNL az USR-vel és az RMDSZ-szel közösen egy tisztességes és átlátható konstrukciót kínál Románia kormányzására

Conţinutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Informaţiile transmise pe www.agerpres.ro pot fi preluate, în conformitate cu legislaţia aplicabilă, în limita a 500 de semne. Detalii în secţiunea Condiţii de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactaţi Direcţia Marketing - marketing@agerpres.ro.
Alte știri din categorie
Halálra gázolt a vonat egy férfit Nagyszebenben
Nagyszeben, szeptember 22./Agerpres/ - Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat - közölte a Szeben megyei rendőrség. Az első vizsgálatok szerint a baleset a Máramaros utca közelében, a 200-as vasúti fővonal 6+
Tíz személy előzetes letartóztatását kérik az ügyészek a múlt heti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt. Az ügyészség közleménye
Siegfried Mureșan: Nem adom vissza a kormányalakítási megbízást
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását. 'Hogy adnám
Peiu (AUR): Ha Grindeanu meghív bennünket, elmegyünk tárgyalni vele
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle - jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Szenátus: folytatódnak az alkotmányossági bizottság vizsgálatai; Bolojan és Tănăsescu újabb meghívást kapott
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - Sem Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, sem Simina Tănăsescu alkotmánybírósági elnök nem jelent meg kedden a szenátus alkotmányossági bizottságának meghallgatásán. A testület a két tisztségviselő augusztus 14-i parlamenti tal&aa
Siegfried Mureșan szerda reggel egyeztet az RMDSZ-szel a kormányprogramról
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - Siegfried Mureșan szerda reggel tárgyal a kormányprogramról az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakcióival. A kijelölt miniszterelnök keddi Facebook-bejegyzése szerint az egyeztetés 8 óra 30 perckor kezdődik. Mureșan kedde
INSCOP: a romániaiak 86,1 százaléka áremelkedésre számít a következő hat hónapban
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak - derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Elutasította a törvényszék Călin Georgescu előzetes letartóztatását; szabadlábon, hatósági felügyelet alatt védekezhet
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A bukaresti törvényszék egyik bírája elutasította kedden a Călin Georgescu előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészségi indítványt, és 60 napos hatósági felügyeletet rendelt el a volt államfőjelöltte









