Bukarest, június 20./Agerpres/ - Nicușor Dan szombaton kijelentette, hogy a Ciprian Ciucu bukaresti főpolgármester ellen indított eljárásból csak azok az információk kerültek nyilvánosságra, amelyeket az korrupcióellenes ügyészség (DNA) közölt, és ez szerinte így természetes.
Az Isztambulban tartózkodó államfőt újságírók arról kérdezték, honnan tudja, hogy a Ciucu elleni eljárás nyomozati anyagában lehallgatási jegyzőkönyvek is vannak, tekintettel arra, hogy a DNA eddig nem közölt erről semmit.
'Csak arról beszéltem, hogy az ügyről csak az tudható, amit a DNA nyilvánosságra hozott, és ennek így is kell lennie. Ha viszont az ügyészek szerint felmerül a bűncselekmény gyanúja, akkor nyilván bizonyítékok is vannak, amelyekről ma még egyikünk sem tud. És ez így van rendjén' - magyarázta Nicușor Dan.
Ciprian Ciucu ellen vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt indított büntetőeljárást a DNA.
A főpolgármestert azzal gyanúsítják, hogy a 2025. november-decemberi választási kampányban reklám- és tanácsadási szolgáltatásokat fogadott el két üzletembertől, cserében pedig akkor még a főváros hatodik kerületének polgármestereként gondoskodott arról, hogy az üzletemberek megkapják a bukaresti ingatlanberuházásukhoz szükséges urbanisztikai bizonylatot és építési engedélyt. Az ügyészek szerint a felek között az ügyben érintett harmadik üzletember közvetített.
Ciucut és a három üzletembert 60 napra hatósági felügyelet alá helyezték. AGERPRES/(RO - szerző: Mihai STOICA; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
- Kategória: Magyar
- Dátum: 2026-06-20 18:27:24
- Fotó: ALEX MICSIK / AGERPRES FOTÓ










