Bukarest, június 19./Agerpres/ - Adrian Veștea kijelölt miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke pénteken a Facebook-oldalán közölte, hogy az alapszabály-módosítással Ilie Bolojan hívei a jelenlegi pártelnök kezébe adnák a teljes hatalmat.

A politikus bejegyzése szerint nehéz nap ez a PNL számára, mert a liberalizmus legfontosabb értéke a szabadság, most pedig éppen Bolojan javaslatára szorítanák ki a PNL-ből a demokratikus vitát. Közölte, hogy ha a jövő hét végén, június 28-án tartották volna a kongresszust - ahogyan korábban kérte -, akkor nyílt véleményütköztetésre lett volna lehetőség, ehelyett pártelnök hívei sietve, június 21-re, vasárnapra próbálják összehívni a rendkívüli értekezletet.

'Attól tartok, hogy a párt így elveszítheti saját identitását. (...) Szerintem a lépésnek két célja van: példátlan hatalomösszpontosítás Ilie Bolojan kezében, illetve annak megakadályozása, hogy a parlament beiktassa azt a kormányt, amit én alakítok Nicușor Dan államfő megbízásából' - írta Veștea.

A kijelölt miniszterelnök szerint a PNL alapszabályának módosítását személyekre szabták: célja Bolojan kezében adni a teljes hatalmat, és kizárni a pártelnök ellentáborához tartozó liberálisokat. 'Engem azért zárnának ki, amiért elfogadtam, hogy részt vegyek a romániaiakat súlyosan érintő válság lezárásában' - fogalmazott Veștea.

Pénteki rendkívüli ülésén a PNL országos tanácsa úgy döntött, hogy vasárnap 12 órára, a Romexpo kiállítási központba hívja össze a párt rendkívüli kongresszusát. A testület 551 támogató szavazattal, 128 ellenszavazat és 3 tartózkodás mellett jóváhagyta a PNL alapszabályának módosítását is.

Ilie Bolojan pénteken bejelentette, hogy indul a vasárnapi kongresszuson egy újabb pártelnöki mandátumért. Adrian Veștea kijelölt miniszterelnök, a PNL első alelnöke csütörtökön jelentette be, hogy szintén versenybe száll a tisztségért. AGERPRES/(RO - szerző: Alina NOVÃCEANU; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)

Megtekintések: 57