Bukarest, június 19./Agerpres/ - Dominic Fritzet nem összeférhetetlenséggel vagy bűncselekmény elkövetésével vádolják, hanem érdekellentéttel, és ez a szabálysértés nem vonja maga után a polgármesteri mandátum elvesztését - jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő közlekedési miniszter.

Sajtótájékoztatóján a politikus elmondta, hogy 'fenntartások nélkül' bízik Dominic Fritz a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnökének jóhiszeműségében.

A miniszter a legfelsőbb bíróság csütörtöki döntésére reagált, amely jogerősen megerősítette az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) jelentését. Az ANI korábban érdekellentétet állapított a temesvári polgármesternél.

Miruță szerint az USR a feddhetetlenségre építve nyert, és más pártoknál többet nyerhet ennek az elvnek képviseletével, de többet is veszíthet, ha nem tartja be a saját mércéit.

Hangsúlyozta, hogy Dominic Fritzet nem összeférhetetlenséggel vagy bűncselekmény elkövetésével vádolják, hanem érdekellentéttel, és ez a szabálysértés nem vonja maga után a polgármesteri mandátum elvesztését.

Az ügyvivő miniszter emlékeztetett, hogy Dominic Fritz bizalmi szavazást kér a párttól, és az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul igazának érvényesítéséért.

Arra a kérdésre, hogy fennáll-e egy párton belüli puccs veszélye az USR-ben, Miruță azt válaszolta: sokan szeretnének puccsot látni a pártban, de szerinte az USR egységesebb, mint valaha. AGERPRES/(RO - szerző: Oana TILICÃ; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)

Megtekintések: 124