Bukarest, június 19./Agerpres/ - Pénteki rendkívüli ülésén a Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos tanácsa úgy döntött, hogy vasárnap 12 órára, a Romexpo kiállítási központba hívják össze a párt rendkívüli kongresszusát.
Ionel Bogdan parlamenti képviselő az ülés után elmondta, hogy a döntést nagy szavazattöbbséggel fogadták el: 566 küldött támogatta, 97 ellenezte, 18-an tartózkodtak. 'Gyakorlatilag a jelen lévő küldöttek több mint 80 százaléka megszavazta a Nemzeti Liberális Párt rendkívüli kongresszusának összehívását' - jelentette ki a politikus.
A testület 551 támogató és 128 elutasító szavazattal, három tartózkodás mellett, jóváhagyta a PNL alapszabályának módosítását is.
A PNL közleménye szerint megszüntetik a végrehajtó bizottságot (Bex) és az országos politikai büró lesz a párt központi vezető testülete. Emellett visszatérnek ahhoz a rendszerhez, amelyben a pártvezetést programindítványok alapján választják meg, az első alelnökök számát pedig négyről egyre csökkentik.
A testület arról is döntött, hogy a vasárnapi rendkívüli kongresszuson 2500 küldött vesz részt. A programindítványokat szombaton 17 óráig lehet előterjeszteni.
Adrian Veștea kijelölt miniszterelnök, a PNL első alelnöke korábban bejelentette, hogy versenybe száll a pártelnöki tisztségért. A politikus a kongresszus jövő hétre halasztását kérte.
A PNL 16 parlamenti képviselője és szenátora bírósági úton próbáltaa megakadályozni az országos tanács pénteki és a rendkívüli tisztújító kongresszus vasárnapi összehívását. A PNL-n belüli Bolojan-ellenes tábor pénteken a vonatkozó párthatározatok felfüggesztését kérte az Ilfov megyei törvényszéktől.
A keresetet ugyanazok a képviselők és szenátorok nyújtották be, akiknek a kezdeményezésére a törvényszék csütörtökön rekordidő alatt függesztette fel a Veștea-kormány beiktatását megszavazó liberális törvényhozók kizárását előíró párthatározatot. A politikusok ezúttal is gyorsított eljárásban hozott ideiglenes bírósági végzést kértek az ügyben.
A törvényszék július 3-ra tűzte ki a tárgyalás időpontját. AGERPRES/(RO - szerző: Alina NOVÃCEANU; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A PNL országos tanácsa megszavazta a párt rendkívüli kongresszusának összehívását vasárnapra

Conţinutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Informaţiile transmise pe www.agerpres.ro pot fi preluate, în conformitate cu legislaţia aplicabilă, în limita a 500 de semne. Detalii în secţiunea Condiţii de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactaţi Direcţia Marketing - marketing@agerpres.ro.
Alte știri din categorie
Halálra gázolt a vonat egy férfit Nagyszebenben
Nagyszeben, szeptember 22./Agerpres/ - Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat - közölte a Szeben megyei rendőrség. Az első vizsgálatok szerint a baleset a Máramaros utca közelében, a 200-as vasúti fővonal 6+
Tíz személy előzetes letartóztatását kérik az ügyészek a múlt heti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt. Az ügyészség közleménye
Siegfried Mureșan: Nem adom vissza a kormányalakítási megbízást
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását. 'Hogy adnám
Peiu (AUR): Ha Grindeanu meghív bennünket, elmegyünk tárgyalni vele
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle - jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Szenátus: folytatódnak az alkotmányossági bizottság vizsgálatai; Bolojan és Tănăsescu újabb meghívást kapott
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - Sem Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, sem Simina Tănăsescu alkotmánybírósági elnök nem jelent meg kedden a szenátus alkotmányossági bizottságának meghallgatásán. A testület a két tisztségviselő augusztus 14-i parlamenti tal&aa
Siegfried Mureșan szerda reggel egyeztet az RMDSZ-szel a kormányprogramról
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - Siegfried Mureșan szerda reggel tárgyal a kormányprogramról az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakcióival. A kijelölt miniszterelnök keddi Facebook-bejegyzése szerint az egyeztetés 8 óra 30 perckor kezdődik. Mureșan kedde
INSCOP: a romániaiak 86,1 százaléka áremelkedésre számít a következő hat hónapban
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak - derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Elutasította a törvényszék Călin Georgescu előzetes letartóztatását; szabadlábon, hatósági felügyelet alatt védekezhet
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A bukaresti törvényszék egyik bírája elutasította kedden a Călin Georgescu előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészségi indítványt, és 60 napos hatósági felügyeletet rendelt el a volt államfőjelöltte









