Bukarest, június 18./Agerpres/ - Adrian Veștea kijelölt miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy indulni készül a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért.
A politikus azt kérte Ilie Bolojantól, halassza június 28-ra a PNL kongresszusát, hogy elő tudja készíteni az elnökjelölti programját.
Bejegyzése szerint Veștea az elmúlt időszakban a kormányprogram véglegesítésén és a miniszterjelöltek névsorának összeállításán dolgozott, hogy Romániának kiegyensúlyozott és stabil kormánya legyen.
Hangsúlyozta: a liberálisoknak elsősorban az országgal szemben van kötelességük, ami szerinte a pártérdekeket is felülírja.
'Sokan közületek azt kérdezik, hogy mi következik a Nemzeti Liberális Párt számára. Ez a vita elengedhetetlen a következő években betöltendő szerepünk megértéséhez. Alapos szemléletváltásra van szükség a párt élén' - fogalmazott Veștea, hozzátéve, hogy indulni kíván a PNL elnöki tisztségéért.
Emlékeztetett, hogy 30 éve tagja a pártnak, amelyben volt egyszerű tag, ifjúsági szervezeti elnök, a barcarozsnyói és a Brassó megyei PNL-szervezet elnöke, helyi tanácsos, polgármester, Brassó megyei tanácselnök és fejlesztési miniszter. 'Ejutottam arra a pontra, hogy esélyt adhatok a PNL-nek arra, hogy ismét Románia vezető politikai pártja legyen' - írta bejegyzésében.
A kijelölt miniszterelnök közölte, hogy nem ellenzi a rendkívüli kongresszus összehívását, ha azt tisztességesen, az alapszabálynak megfelelően, a törvények és az alkotmányos előírások betartásával szervezik meg. Egyetlen kérése az: Ilie Bolojan egy héttel halassza el a kongresszust, hogy elő tudja készíteni az elnökjelölti programját.
Veștea meggyőződését fejezte ki, hogy a PNL jelenlegi elnöke nem utasítja el a demokratikus versenyt, amelyben mindketten egyenlő esélyekkel indulnak. 'Bolojan úr, tartsuk meg a PNL kongresszusát június 28-án. Úgy gondolom, ez korrekt kérés' - írta a PNL első alelnöke, aki szerint ezzel csökkenne a párton belüli politikai feszültség, és meg lehetne találni a továbblépés közös módozatát a PNL és Románia érdekében. AGERPRES/(RO - szerző: Georgiana TÃNÃSESCU; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
FRISSÍTVE/Adrian Veștea bejelentette, hogy indulni készül a PNL elnöki tisztségéért

Conţinutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Informaţiile transmise pe www.agerpres.ro pot fi preluate, în conformitate cu legislaţia aplicabilă, în limita a 500 de semne. Detalii în secţiunea Condiţii de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactaţi Direcţia Marketing - marketing@agerpres.ro.
Alte știri din categorie
Halálra gázolt a vonat egy férfit Nagyszebenben
Nagyszeben, szeptember 22./Agerpres/ - Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat - közölte a Szeben megyei rendőrség. Az első vizsgálatok szerint a baleset a Máramaros utca közelében, a 200-as vasúti fővonal 6+
Tíz személy előzetes letartóztatását kérik az ügyészek a múlt heti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt. Az ügyészség közleménye
Siegfried Mureșan: Nem adom vissza a kormányalakítási megbízást
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását. 'Hogy adnám
Peiu (AUR): Ha Grindeanu meghív bennünket, elmegyünk tárgyalni vele
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle - jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Szenátus: folytatódnak az alkotmányossági bizottság vizsgálatai; Bolojan és Tănăsescu újabb meghívást kapott
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - Sem Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, sem Simina Tănăsescu alkotmánybírósági elnök nem jelent meg kedden a szenátus alkotmányossági bizottságának meghallgatásán. A testület a két tisztségviselő augusztus 14-i parlamenti tal&aa
Siegfried Mureșan szerda reggel egyeztet az RMDSZ-szel a kormányprogramról
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - Siegfried Mureșan szerda reggel tárgyal a kormányprogramról az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakcióival. A kijelölt miniszterelnök keddi Facebook-bejegyzése szerint az egyeztetés 8 óra 30 perckor kezdődik. Mureșan kedde
INSCOP: a romániaiak 86,1 százaléka áremelkedésre számít a következő hat hónapban
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak - derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Elutasította a törvényszék Călin Georgescu előzetes letartóztatását; szabadlábon, hatósági felügyelet alatt védekezhet
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A bukaresti törvényszék egyik bírája elutasította kedden a Călin Georgescu előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészségi indítványt, és 60 napos hatósági felügyeletet rendelt el a volt államfőjelöltte









