Bukarest, június 18./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Ilie Bolojan szerda este a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a párt rendkívüli kongresszusának június 21-i összehívását javasolta, mert tisztázásra, vállalt döntésekre és 'egyértelműen megerősített irányra' van szükség.
Az ügyvivő kormányfő bejegyzése szerint a liberálisok nem akarták ezt a kongresszust, de a helyzet megköveteli a megszervezését.
'Itt az ideje, hogy rendet tegyünk a pártban, tisztázzuk az irányát, és arra összpontosítsunk, hogy mit kell tennünk azokért a választóinkért, akik bizalmat szavaztak nekünk' - írta Bolojan, akinek meggyőződése szerint a szavak és a tettek közötti összhang alapfeltétele annak, hogy a PNL megbízható párt és Románia modernizációjának pártja legyen.
A PNL országos politikai bürója hétfő esti ülésén úgy döntött, hogy nem támogatja Adrian Veștea kormányát, és felszólította a kijelölt miniszterelnököt, hogy kedd reggel 10 óráig adja vissza kormányalakítási megbízását.
A vezető testület 39 tagja támogatta szavazatával, hogy Veștea adja vissza kormányalakítási megbízását, 13-an ellenezték ezt, hárman tartózkodtak. Az a javaslat, hogy a PNL parlamenti frakciói ne szavazzanak bizalmat a Veștea-kormánynak, 41 támogató és 13 ellenszavazatot kapott, két tartózkodás mellett.
A PNL kedden közölte, hogy Adrian Ve?tea kizárta magát a pártból, miután nem tett eleget annak az ultimátumnak, hogy mondjon le a kormányalakítási megbízásról. AGERPRES/(RO - szerző: Cătălin ALEXANDRU; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
- Kategória: Magyar
- Dátum: 2026-06-18 08:11:37
- Fotó: ROBERT GHEMENT/EPA










