Bukarest, június 18./Agerpres/ - Az idei első négy hónapban a megújuló alapú termelés növekedésének köszönhetően nőtt Románia villamosenergia-exportja, ugyanakkor jelentősen emelkedett a földgáz-, kőolajtermék- és szénimportja - állapította meg csütörtökön közzétett elemzésében Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataira épülő elemzés szerint január 1. és április 30. között a primer energiahordozók mennyisége 3,3 százalékkal, a belföldi termelés pedig 1,5 százalékkal csökkent 2025 azonos időszakához képest.
Ugyanakkor Chisăliță szerint az import szerkezete kedvezőtlen irányba változott: a kőolajtermékek behozatala 36,7 százalékkal, a felhasználható földgázé 46,8 százalékkal, a nettó szénimport pedig 24 százalékkal nőtt, miközben a kőolajimport mintegy 30 százalékkal csökkent. Ez szerinte azt jelzi, hogy Románia egyre inkább kész energiahordozókat és közvetlenül felhasználható földgázt importál, ami növeli az ellátásbiztonsági kockázatokat.
A villamosenergia-ágazat ezzel szemben kedvezően alakult: a termelés mintegy 7 százalékkal nőtt, elsősorban a vízerőműveknek és az új megújuló energiaforrásoknak köszönhetően. A vízenergia-termelés 31,5 százalékkal, több mint 1,2 terawattórával bővült, és gyakorlatilag ellensúlyozta a hőerőművekben és az atomerőműben termelt villamos energia visszaesését.
Az elemzés szerint a szélenergia-termelés 12,5 százalékkal, a napenergia-termelés pedig 26,4 százalékkal nőtt. A fotovoltaikus termelés egy év alatt csaknem 300 millió kilowattórával bővült, ami jelentős új kapacitások üzembe helyezésére utal.
A végső villamosenergia-felhasználás ugyanakkor 2,7 százalékkal csökkent. A versenyszféra fogyasztása csak 0,4 százalékkal mérséklődött, a lakossági fogyasztás viszont 10,1 százalékkal esett vissza. Az elemző ezt a melegebb időjárással, az energiahatékonysági intézkedésekkel, a háztartási napelemes rendszerek önfogyasztásával és a magas energiaárak miatti takarékoskodással magyarázza.
Románia villamosenergia-exportja az első négy hónapban 5,15 terawattórára emelkedett, ami közel 709 millió kilowattórával több az egy évvel korábbinál. A villamosenergia-import ezzel párhuzamosan 15 százalékkal csökkent, ami a belföldi termelés növekedését és a villamosenergia-rendszer önellátási szintjének javulását jelzi.
Chisăliță szerint Románia egyszerre termel és exportál több villamos energiát, miközben egyre több, a gazdaság működéséhez szükséges alapvető energiahordozót importál. Álláspontja szerint ez azt mutatja, hogy a megújuló kapacitások bővülése még nem vált jelentős gazdasági és stratégiai előnnyé. AGERPRES/(RO - szerző: Nicoleta BÃNCIULEA; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
AEI: Románia több villamos energiát exportál, de egyre nagyobb mértékben függ az üzemanyag-importtól

Conţinutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Informaţiile transmise pe www.agerpres.ro pot fi preluate, în conformitate cu legislaţia aplicabilă, în limita a 500 de semne. Detalii în secţiunea Condiţii de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactaţi Direcţia Marketing - marketing@agerpres.ro.
Alte știri din categorie
Halálra gázolt a vonat egy férfit Nagyszebenben
Nagyszeben, szeptember 22./Agerpres/ - Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat - közölte a Szeben megyei rendőrség. Az első vizsgálatok szerint a baleset a Máramaros utca közelében, a 200-as vasúti fővonal 6+
Tíz személy előzetes letartóztatását kérik az ügyészek a múlt heti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt. Az ügyészség közleménye
Siegfried Mureșan: Nem adom vissza a kormányalakítási megbízást
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását. 'Hogy adnám
Peiu (AUR): Ha Grindeanu meghív bennünket, elmegyünk tárgyalni vele
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle - jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Szenátus: folytatódnak az alkotmányossági bizottság vizsgálatai; Bolojan és Tănăsescu újabb meghívást kapott
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - Sem Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, sem Simina Tănăsescu alkotmánybírósági elnök nem jelent meg kedden a szenátus alkotmányossági bizottságának meghallgatásán. A testület a két tisztségviselő augusztus 14-i parlamenti tal&aa
Siegfried Mureșan szerda reggel egyeztet az RMDSZ-szel a kormányprogramról
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - Siegfried Mureșan szerda reggel tárgyal a kormányprogramról az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakcióival. A kijelölt miniszterelnök keddi Facebook-bejegyzése szerint az egyeztetés 8 óra 30 perckor kezdődik. Mureșan kedde
INSCOP: a romániaiak 86,1 százaléka áremelkedésre számít a következő hat hónapban
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak - derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Elutasította a törvényszék Călin Georgescu előzetes letartóztatását; szabadlábon, hatósági felügyelet alatt védekezhet
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A bukaresti törvényszék egyik bírája elutasította kedden a Călin Georgescu előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészségi indítványt, és 60 napos hatósági felügyeletet rendelt el a volt államfőjelöltte









