Konstanca, június 17./Agerpres/ - Kiemelték szerdán a Midia kikötő közelében elsüllyedt Astana vontatóhajó három eltűntnek nyilvánított matróza egyikének holttestét a roncs felszínre hozásakor - tájékoztatott a Midia Marine Terminal.
A közlemény szerint a tengeri mentésre szakosodott ARAS Salvage vállalat munkatársai szerdán 14 óra 35 perc körül befejezték a vontatóhajó kiemelésének első szakaszát. A roncs 26 méteres mélységben, a Fekete-tengeren, a parttól mintegy 8 kilométerre volt.
A művelet a hajótestben lévő víz kiszivattyúzásával folytatódik, ami várhatóan akár 12 órát is igénybe vehet. A vizet speciális szivattyúkkal távolítják el anélkül, hogy behatolnának a hajó belsejébe.
A Midia Marine Terminal tájékoztatása szerint az ARAS Salvage búvárai a vontatóhajó kiemelésének előkészítése közben találták meg az egyik eltűnt matróz holttestét, amit később kiemeltek és a Midia kikötőbe szállítottak. Ugyanezt az eljárást alkalmazzák a roncs kiemelése során a az eltűntként nyilvántartott további két tengerész esetében is.
A vontatóhajót várhatóan a hét végén vontatják a rakparthoz.
A Midia Marine Terminal május 22-én jelentette be, hogy az ARAS Salvage megkezdte a márciusban elsüllyedt vontatóhajó kiemelésének előkészítő munkálatait.
Az Astana vontatóhajó március 18-án borult fel és süllyedt el a Midia Marine Terminal tengeri termináljánál végzett kikötési manőver közben. A balesetben két tengerész meghalt, hármat eltűntnek nyilvánítottak. AGERPRES/(RO - szerző: Nona JALBÃ; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
Konstanca: Kiemelték az elsüllyedt Astana vontatóhajó három eltűntnek nyilvánított matróza egyikének holttestét

Conţinutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Informaţiile transmise pe www.agerpres.ro pot fi preluate, în conformitate cu legislaţia aplicabilă, în limita a 500 de semne. Detalii în secţiunea Condiţii de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactaţi Direcţia Marketing - marketing@agerpres.ro.
Alte știri din categorie
Halálra gázolt a vonat egy férfit Nagyszebenben
Nagyszeben, szeptember 22./Agerpres/ - Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat - közölte a Szeben megyei rendőrség. Az első vizsgálatok szerint a baleset a Máramaros utca közelében, a 200-as vasúti fővonal 6+
Tíz személy előzetes letartóztatását kérik az ügyészek a múlt heti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt. Az ügyészség közleménye
Siegfried Mureșan: Nem adom vissza a kormányalakítási megbízást
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását. 'Hogy adnám
Peiu (AUR): Ha Grindeanu meghív bennünket, elmegyünk tárgyalni vele
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle - jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Szenátus: folytatódnak az alkotmányossági bizottság vizsgálatai; Bolojan és Tănăsescu újabb meghívást kapott
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - Sem Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, sem Simina Tănăsescu alkotmánybírósági elnök nem jelent meg kedden a szenátus alkotmányossági bizottságának meghallgatásán. A testület a két tisztségviselő augusztus 14-i parlamenti tal&aa
Siegfried Mureșan szerda reggel egyeztet az RMDSZ-szel a kormányprogramról
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - Siegfried Mureșan szerda reggel tárgyal a kormányprogramról az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakcióival. A kijelölt miniszterelnök keddi Facebook-bejegyzése szerint az egyeztetés 8 óra 30 perckor kezdődik. Mureșan kedde
INSCOP: a romániaiak 86,1 százaléka áremelkedésre számít a következő hat hónapban
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak - derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Elutasította a törvényszék Călin Georgescu előzetes letartóztatását; szabadlábon, hatósági felügyelet alatt védekezhet
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A bukaresti törvényszék egyik bírája elutasította kedden a Călin Georgescu előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészségi indítványt, és 60 napos hatósági felügyeletet rendelt el a volt államfőjelöltte









