Bukarest, június 17./Agerpres/ - Az új közalkalmazotti bértörvény tervezetének azonnali visszavonását követelik a tanügyi szakszervezetek, azzal érvelve, hogy jelenlegi formájában a tervezet súlyosan sérti a hatályos törvényeket.
A Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Országos Szakszervezeti Szövetség szerdai közös közleménye szerint az anomáliák korrigálása helyett a tervezet még inkább bizonytalanabbá és kiszolgáltatottabbá teszi a tanügyi alkalmazottak helyzetét.
A szakszervezetek szerint a törvénytervezet súlyosan sért több hatályos jogszabályt, így a tanügyi alkalmazottak bérezéséről szóló 2023/57-es sürgősségi kormányrendeletet, amelynek legfontosabb, a pedagógusok évekig tartó tiltakozó akciói nyomán kiharcolt előírásait hatályon kívül helyezi. Például azt is, hogy a tanárok bértáblája az állami társadalombiztosítási költségvetés kiszámításakor alapul vett országos átlagbértől indul, és az elért fokozatok, valamint a ledolgozott évek számának függvényében fokozatosan nő.
Nehezményezik továbbá, hogy bár 2024-ben megállapodás született arról, hogy a közoktatásban dolgozó pedagógusok maximális alapbére egy szakorvos fizetésével legyen egyenértékű, az új bértörvény tervezetében ennek nyoma sincs, sőt: a tanügyi alkalmazottak a közalkalmazotti bértábla alsó negyedében maradnak.
Azt is nehezményezik, hogy az új tervezet eltöröl bizonyos jövedelmeket, így a doktori címért járó bérpótlékot is.
Az oktatási szakszervezetek figyelmeztetnek, hogy 'a hallgatás vagy a konzultáció mímelése nem fogja csillapítani a tanügyi alkalmazottak jogos lázadását'. Szerintük az egyetlen megoldás a közalkalmazotti bértörvény tervezetének visszavonása és komoly újratárgyalása Románia következő kormányával.
A Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) és a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetsége szerdán az új bértörvény tervezete ellen tüntet a kormány és a parlament épülete előtt. A tiltakozóakcióra megközelítőleg 20.000 személyt várnak. AGERPRES/(RO - szerző: Daniel FLOREA, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)
- Kategória: Magyar
- Dátum: 2026-06-17 12:53:33
- Fotó: GRIGORE POPESCU / AGERPRES-FOTÓ










