Bukarest, június 15./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos politikai bürójának hétfői ülésén Robert Sighiartău képviselő kongresszus összehívását javasolta a párt politikai irányának 'egyértelmű' meghatározására.
Erről a Facebook-oldalán számolt be a politikus. Bejegyzése szerint a román demokráciának erős, független és szabad PNL-re van szüksége, amely alternatívát kínál az állam modernizálására, az intézmények megerősítésére és a politikai élet demokratizálására. Szerinte nehéz időszak következik a liberálisok és mindazok számára, akik nem akarnak utasításokat végrehajtani, hanem szabadon kívánnak dönteni. 'Szükség van egy kongresszusra, amely egyértelműen kijelöli a párt irányát. Mindenkinek el kell döntenie, hogy melyik oldalon áll' - írta bejegyzésében.
Sighiartău szerint államfőnek nem volt oka konfliktusba kerülni sem a PNL-vel, sem Ilie Bolojannal. Emlékeztetett arra, hogy a PNL 2020-ban döntő támogatást nyújtott Nicușor Dannak a bukaresti főpolgármester-választáson, később pedig az elnökválasztás második fordulójában is támogatta.
A képviselő szerint Ilie Bolojan soha nem háborúskodott az államfővel, ellenkezőleg: felelősségteljes és a politikai stabilitás szándékát jelző gesztusokat tett. Példaként említette, hogy néhány héttel a bizalmatlansági indítvány előtt Bolojan nyilvánosan bejelentette: támogatja Nicușor Dant, és nem indul a következő elnökválasztáson, hogy eloszlasson minden gyanút, és jelezze, hogy nincs versengés közöttük.
A PNL bővített vezetősége hétfőn 17 órakor ült össze dönteni az Adrian Veștea első alelnök kormányalakítási megbízása nyomán kialakult helyzetről. A testület 39 támogató szavazattal, 10 ellenszavazattal és 5 tartózkodással ismét megerősítették korábbi döntését, miszerint a liberálisok nem lépnek kormányra a Szociáldemokrata Párttal (PSD). AGERPRES/(RO - szerző: Irinela VIȘAN; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
- Kategória: Magyar
- Dátum: 2026-06-15 22:39:34
- Fotó: CRISTIAN NISTOR / AGERPRES FOTÓ










